Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-10-01 / 8. szám - Krammer Jenő: A középiskolások lelki helyzete

Krammer Jenő:

A középiskolások lelki helyzete

dagógusok. Már gyermekkoromban láttam édesatyám iskolájában (állami polgári leányiskolában) állatokat, madarakat, botanikus kerteket, amelyek ápolása, gondozása, amellett, hogy kitűnő megfigyelésekkel gazdagíthatta a tanulókat, az egyéni feladatvállalás és élő, létező dolgokért való személyes felelősségérzet kifejlesztését szolgálta. Az önkormányzat a bécsi népiskolákban már kis gyermekeknek szerepet juttat a rend és a tisztaság fenntartásában, úgy hogy már kiskorukban megtudják, hogy a fegyelem nem külső hatalmasságok önkényes eszköze, hanem az eredményes munka feltétele. Az így nevelődő gyermekek a fegyelemben sohasem fognak szekatúrát látni, hanem életükhöz tartozó természetes valamit, a miről maguknak kell gondoskodniok, saját érdekükben. A serdülő korban, a középfokú iskolában sem jelentene az önkormányzat semmiféle lehetetlen, megvalósíthatatlan álomképet, ha már gyermekkorban hozzászoktatnók a tanulókat, hogy a tanulás érdekében a rend fenntartása az ő feladatuk, ők felelősek érte, ők intézkednek. Hogy ez egyszersmind mennyi egészséges önbizalmat fejlesztene ki a gyermekben, mennyi félénkséget, kisebbrendűség-érzetet küszöbölne ki, arra nem is akarok bővebben kitérni. Akkor az iskola tényleg a tanulók kis világa lenne, amelyben ők kormányoznak, ők szerzik meg maguknak a megkívánt tudásanyagot, ők alkotnak, építenek, tehát ők felelősek is mindenért. Hogy akkor a tanár számára nem marad semmi munka? Ellenkezőleg, akkor a tanár számára lehetővé válik az igazi nevelői munka: a láthatatlan, észrevehetetlen irányítás, a munkakedv ébresztése, a mindig-készenlét, hogy tudásával, élettapasztalataival mindenkor rendelkezésére álljon a kérdező diáknak. És persze alkalomadtán beszéljen is nekik, összegezzen, rámutasson a dolgokra. Az ilyen iskolában a serdülő gyermek feladatvállaló kedve megtalálná a tevékenykedés lehetőségeit. Mert a könyvből való száraz magolást, a leckefelmondást igazán nem lehet másnak nevezni, mint robotnak.

Mivel az iskolában nem találja meg a serdülő középiskolás igazi feladatkörét, keresi és ideig-óráig talán meg is találja a cserkészetben. A cserkészet ér az ifjúsági mozgalmak nagy lelkesedést váltottak ki a háború utáni első tiz évben, amikor még megvolt annak a hitnek a lendítő ereje, hogy új embert, természetesebb, igazabb embert kell magunkban kiépítenünk, mint amilyen a háború előtti volt, aki ezt a katasztrófát lehetővé tette. De a válság bénító hatása ezt is letörte, mert megmutatta, hogy mennyire a társadalmi helyzet és a gazdasági viszonyok függvénye az egyes ember. Itt is elérkezik tehát az önálló töprengés kezdetekor az ifjú lélek a csődbejutott társadalom kérdéséhez és a cserkészetben többé nem találja meg az egész lényét betöltő feladatkört. De még így is igen nagy jelentősége lehetne a cserkészetnek, ha lehetővé tenné, hogy az ifjúság minden kérdését nyíltan és szabadon megtárgyalhassa és így a lelkében előállt, ellentmondásoktól át meg átszőtt káoszt tisztázhassa és a megoldást szabadon kutathassa.

Ugyanerre lenne hivatva az önképzőkör is, amelyben ez a tisz-