Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Habán Mihály: Régi tavasz
RÉGI TAVASZ Tavasz volt, a szél vígan kergette a felhők gyapjas nyáját az égen és addig dudált, fütyürészett a bokrok, fák körül, hogy a levelek kibújtak s zöldjük kacagó színe elborította a kopár vidék halottas rendjét és az emberek téli bánatát. Felfordult a nap arany dézsája is, a sugarak ömlő bőségben, szinte zenélve peregtek le a mezőkre és a csörgő patakok fodros hátára. A Vág megduzzadt a sok hólétől és gyerek-szemünk előtt hullámot hullámra dobott, ahogy átszökött a gömbölyűre csiszolt köveken. Egész napon át ott csavarogtunk a partján és a friss füzfabokrok ágából sípot faragva, vártuk a tutajokat, melyek csendesen s gazgag teherrel úsztak lefelé 8 úgy tűntek el a fordulóknál, mint kamasz álmaink fölébredéskor. Sokszor meg tilos réteken jártunk; sóskát kerestünk s tapostuk, gyűrtük a magos füvet, s ha megkergetett botjával a csősz, — aki fél karja árán szabadult meg a háború kemény markából, — ha megkergetett a csősz : rohantunk neki a sebes víznek s ruhástól gázoltunk, úsztunk keresztül rajta. így emlékszem; — ó, talán csak bennünk gyerekekben élt akkor a tavasz tágas derűje ! Nem volt előttünk semmilyen gát sem ! Nevetve mentünk haza, nagy csokor virágot vittünk édesanyánknak s nem értettük, ha néha az uccán piros arcunkat bús fájdalommal simogatta meg egy orosz fogoly, vagy ha a lányok sírtak s szájukról szomorú nóták hulltak a rétre HABÁN MIHÁLY
