Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-10-01 / 8. szám - Zerdahelyi József: Líra a szakadék szélén

Líra a szakadék szélén

— Toronyay Gábor sodródása — (8)

— Nyergeij

János !

Töpörödött vén cseléd vezette a Ráról. Gábor rápattant és elfüstölt a poros udvar kapuján.

Nyár volt. Sárgára festette a meleg a búzaföldeket. A közepén állott az aratás. Inges, gatyás aratók, marokszedő lányok sorzottak erre is, arra is. Dőlt le előttük a nehéz fejű szalma. Szikár magyarok kezében lendült a kasza. Soha meg nem állott. Daloskedvü lányok tisztították fel a nyomát. Ölelgették a tövéről leroskadt életet. És mint a himes tojást, úgy rakták marokra. Ráhajló derékkal.

Toronyay Gábor akkor taposta a harmincadik esztendejét. Tüzelte az élet ilyen ringása. Megállóit.

— Reggel

részelünk.

— Lehet

— mondotta az arató gazda — csak a zab marad.

— Elég

sovány.

— Keresztre

bőven lesz.

— Ki

tudná, hogy fizet.

Csiklandós szemével ránézett a lányra, aztán sarkantyúba kapta Rárót. Jó galoppot vágott. Riaszlgatta a buzarakásokra gyűlt vadgalambot. Aztán lépésre fogta és a nagy nyári csendességben végig, hosszig járta a televonalzott tarlókat. Aki látja, azt hihette, hogy a keresztet számolja. Pedig másfelé, messze járt. Mély, nagy szenvedélyek birkóztak. Életre, halálra. A szivében. A lelkében.

Szabadjára eresztette őket.

Olyan volt az asszony, mint a fehér rózsa. Egyenes szárú. Odaadta volna érte az éleiét. Huszonkét esztendejének minden rajongását neki hordta. Mohos régi szók akadoztak a torkán, ha beszélt hozzá. Nagy szerelmének a lángjában az egész vad életét égette el. Semmit sem hagyott belőle. Ütések érték. Kegyetlen és szeszélyes és bántó és mérges asszonyi nyilazás verte vissza. Ökölbe szorult kézzel itta be a haragot és szelíd szomorúságot nevelt belőle a szive. A vére? A vad iramú vére az éjszakáiba festett... De aztán megcsontosodott benne ez a roppant szenvedély. Hosszú évek patinája rakódott rá. Értette a hangját. Rászokott. Beleszövődött a napjaiba. Mindig uj indák szálasodlak belőle és megtapadlak a friss élményeken. Sehonnan el nem maradlak... Hordta magával mindenütt. Küzdelmes életpróbákon belőle merített uj nagy nyugalmat. Szinte... nem kel