Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - A magyar nép daloló lelke
A magyar nép daloló lelke Su-vem^c&jásjffidá 14' a su -bá ■ dat. Szépen legel a kisasszony gulyája, A kisasszony maga sétál utána, Már messziről kijátja a gulyásnak, Szivem gulyás, terítsd lé a subádat. Nem térítőm én most lé a subámat, Mert gyün a csősz, elhajtja a gulyámat, Szivem gulyás, mán te aval né gondolj, Kifizeti édösanyám, ha mondom. A kisasszony nem gulyásnénak való, Slingőtt szoknya nem a harmatba való, Mert a gulyás éjjel-nappal legeltet, Éjjel-nappal a harmatba sétálgat... Elszaladt a lovam cidrusfa erdőbe, Elszakadt a ráncos csizmám a [lókeresőbe. Ne keresd a lovat, mög van az [mán fogva, Pusztabirő udvarába szól a csengő [rajta. Mögismeröm a lovamat csengő [szólásából, Mögismeröm barna babám büszke [járásáról. Szipífitesjíl a túiauzotíij gulgct ■ ja A-fcuasttbng <naga sí-tál utáoaa MárnneswiuSJ tujütja 'ja qa - ájá-ouk. Él-sra-Wf a lún-css csxnsáxna ló -iia n,- só - bz ■ Bl-saj-ladta te-vam ad- *as - ja-jzr - dó - be
