Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Óarkö István : Égő csipkebokor méterre tőled s kéznél vagyok, ha mindent balogra tettél már, hogy kijavítsam s helyre üssem úgy, ahogy hibátlanúl illendő. Gyuri megszűkült, sápadt szájjal bámészkodta a két embert: — Pista bácsi, Jani barátom, mi a csudát kereskedtek itt ? Csak ámulok, hogy itt látlak titeket. Miben jártok ? Az öreg most mondott valamit. így szólt:— Éppen abban.— Jó, hát majd elmondjátok, csak foglaljatok helyet az asztalunknál. A jegyző úr fiát már ismeritek, ez pedig a titkár úr...— Pénzváltó János vagyok, — mondta a fiatalabb és las­san leereszkedett egy székre. Az asztal fölött kezet fogott mind­nyájukkal és ráintett az öregre : — Hát mért nem ül le ? — Az én nevem Kardhordó István, — mutatta be magát a juhászember és állva maradt. De mindjárt utána is tette : — Arra mifelénk ilyen nevű több nincs is. De azért mi gyökeresek vagyunk oda. Pedig ott simább nevüek vannak, Kovács, Balog, meg olyasfélék.— Hát az igaz, — mondta a fiatalabbik is, — de azért csak üljön le. Nincs azon mit szégyelni. Az egyik hordja a kardot, a másik a pénzt váltja. Összeillünk, én úgy találom. — Apám mit csinál ? — kérdezte Gózon Józsi, a jegyző fia. — Mi újság Gesztetében ? Az öreg is rászánta magát és leült. — Az édesapja Gózon úr, mármint a jedző úr tisztelettel szólva nyúzza a népeket. Csakúgy, mint az előbbi ! Ezen jót nevettek, de Gyuri hangjában a gond fészkelt: — Hát mondják már az Istenért, hová, mivégre, merre tartanak ? Nem győzöm csodálni. Az öregjuhász váratlanúl felállt és komolyra fordultán kö­­hintett:— Hát beszélhessünk ? Áztat mondod ? ! Mert éppen jó, hogy itt találtunk.— Hiszen azt várom, hogy megtudjam a valót I Az öregjuhász köhintett egyet és cseppnyi zavarodottsággal küzdött. Hamar megharcolt vele, aztán folyékonyan adta elő : — A községi tanács kiküldetésében járunk. Amiatt szól a kiküldetés, hogy a község érdeke minden módon képviselve legyen. Személyemben vállalkoztam az utazásra, mint elismert gazda, és egyúttal juhtenyésztő vállalkozó. Velem tartott ugyan­ebben az ügyben Pénzváltó János, szintén a község képvisele­tében, aki jelenleg most itt ül. A községi tanács egyenlő véle­ményével szemben csak azok álltak., akik a kákán is csomót keresnek. De mint örökös ellenzék,* azt mondhatjuk inkább a

Next

/
Thumbnails
Contents