Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István: Égő csipkebokor

doziii kezdtek a földdel, ahogy a kisgyerek mondta. Átszenderülök én is abba az állapotba, amely pihentető, nyugtató, boldogító, szerencsés. Meggyógyultam. Szeretem azt az idegen lányt, megszerzem magamnak. Ha akarom, ur leszek, ha akarom, elfogadom a miniszter ajánlatát. Azt tehetem, amit akarok, mert bennem van már a tudás, hogy el is érhetem, amit kívánok. A vonat elindult, a kerekek játszanak : Bódi György megkezdi élete jobbik felét.»

Magában beszélgetett ilyenformán. Kinyújtotta a lábát, félkarjával megölelte a titkárt, a csontjairól azt érezte, hogy olyan erősek, mint egy uj amerikai épület acélváza. Behunyt szemmel szállt, röpült, emelkedett nagyszerű vágyai szárnyain.

XIII.

Lent odakanyarodtak az állomásnál a Szláviéhoz. Fehér asztalhoz ültek, a jegyző fia enni kért, mert a nagy udvarlásban elmulasztotta a vacsoráját. Halvány bort ittak ásványos poprádi vízzel. Térképet kértek a pincértől, amelyben megnézhessék a kis szlovák falut, ahol a ma esti mulatság színhelyét találhassák. A pincér félrehallotta és vasúti menetrendet hozott.

— Ez már utaztat minket, — nevette Gyuri, — pedig mi most futtunk le éppen a tejúton, fiatalúr.

A titkár megmagyarázta, hogy mire van szükségük.

— Térkép kell nekünk, útétlap.

A pincér felszaladt szemöldökkel bámult:

— Nem értem kérem. Nyerozumim.

— Ut-ét-lap. Azt tudja ugye, hogy mi az : étlap ?

— Természetesen.—

No mi ?—

Jajj kérem ! Hát az étrend. Speizekarte. Jidelni listek. Amin az ételek rajta vannak.—

Nahát a térkép ugyanaz, csak utak vannak rajta az ételek helyett. S nekünk most olyanra van szükségünk.

— Egy néhány jófalat utacskát szeretnénk elfogyasztani, — tóditotta Gyuri is.A

pincér rájuk nézett, olyan szemmel, hogy hát: bolondok ezek ? De azért iziben ott volt a térképpel.

Kitanulmányozták rajta az utat. A poharat néhányszor megismételgették, de Gyuri sürgetőzött:

— Gyerünk már, a jóegit. Nem állhatom ezt a huzavonát.

Gózon Józsi más nehéz szemöldökkel takargatta a szemegolyóit:—

Ne siess annyira. Egyszer siettem életemben, akkor is lemaradtam. Tudod, az úgy volt... kimentem nyolckor a Masaryk pályaudvarra, mert feltétlenül haza kellett mennem a bátyám lakadalmára, mert ott volt a Pintér lányka is, akivel ott akartak eljegyesiteni, hogy dupla ünnep legyen. Szerettem azt