Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Egri Viktor: Csúf Ádám élete

Egri Viktor : Csúf Ádám élete

emberkévé cserepedet!, benépesedett a kis udvar állatokkal. Ki se került onnan. Valahányszor az ajtóból kibukott torz feje, rárohant a gyerekhad kíméletlen szitkokkal.

Ott a nyulai és madarai közt nyugvás volt, kint a falka, mint egy prédára rácsapott és ütleggel, sátánt és majmot kiáltva rá elzavarta játékai mellől. A sejtés csalánja végigvert éledő lelkén. Reszkető ujjal kezdte tapogatni jobb orcáját. A tükörből nem a többi gyerek arca nézett vissza rá.

A bányász a tűnődő szem befelé hulló fényén látta, hogy Ádám lelke már kisebesedett.

Iskolaköteles kora előtt Pozsonyba vitte a klinikára. Három orvos is vizsgálta, fényképezte a gyereket, ott tartották őket két napig, aztán visszautaztak az Ítélettel. Csak a szem körül lehetne enyhíteni a dagadást, az is kockázatos, jobb volna bevárni, mig Ádám felserdül.

Kiégett lélekkel került haza Éliás a gyerekkel s hosszú, gyötrelmes éjszakák után elhatározta, hogy megváltja. Az ember a robotban csak hajszolódik, nagy ára van annak a kevés örömnek, amit az élet ad és az öregség nyugvás nélkül szakad rá, nagy kietlen félelmekkel, nagy kietlen magánnyal. Ádám ne érezze ezt soha. Ne lásson borzadva elforduló asszonyszemet, ne érezze torzsága kínját, a kivetettséget, a páriasorsot páriák közt.

ölébe fekteti és elaltatja édes mákonnyal.

— Csijja fiacskám, hunyd le szemecskéd !

Messzi földekre ment Éliás, hogy érett mákfejeket arasson. Kis zsákocskában hozta haza a zsákmányt és a padlásra rejtette, nehogy neszét vegye tervének az asszony. Egyedül fogja megtenni. Isten és törvény előtt vállalva tettét.

Reggel Éliás kenyériszákját vette és a tárna mélyébe szállt.

Fényes delelőn egy ijedt jajba iült a telep. Bányalég robbant és beomlasztotta az uj tárnát. Hetednap holtan húzták ki Éliást a ráomlott barna szén alól.

III.

Az özvegy kicsiny kegy dijával az anyjához költözött fel Sziléziába. Ősszel iskolába Íratta Ádámot. Kendővel felkötött arccal hozta kézenfogva első nap.

— Csúnya az arcocskája, bántani fogják a gyerekek, — rebegte.—

De nem az én iskolámban, — nyugtatta meg a tanító s nyomatékkai suhogtatta nádját.

Nehezen állotta szavát a tanító. Rá se tudott nézni a gyerekre. Leghátulra ültette, a fal felé, hogy éktelen félarcát ne lássák a gyerekek. Megpróbálta letörni ösztönös ellenszenvüket. Jelenléte zabolát rakott rájuk, de a szünetek alatt és hazamenet annál hevesebb gúnnyal támadtak Ádámra. Oly elszörnyesztően csúf