Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága

Pongrácz Kálmái : Az értelmiség válsága

színvonalon álló tömegkultúra megteremtésének s hogy ez milyen jelentőséggel fog bírni a jövő szempontjából, arról fogalmat alkothatunk akkor, ha figyelembe vesszük, hogy napjaink legnagyobb veszélye éppen abban rejlik, mikép a proletáriátust nem hoztuk olyan helyzetbe, hogy fogalmat alkothatott volna magának a kultúráról s igy előttük teljesen ismeretlen fogalomért vagy értékért kellett nekik — akarva — nem akarva — áldozatot hozni.

Attól a pillanattól kezdve azonban, mikor az állam terjedő beavatkozási körének kiszélesülésével, az állam kimondottan kapitalista és polgár jellege elvész, számíthatunk arra is, hogy maga a „középosztály“ vagy „polgár“ elnevezés is elenyészik. Előtérbe lép majd a „szellemi munkás“, azonban ezen kategórián belül minden valószínűség szerint külömbséget fognak tenni a termelő és üzemi szellemi munkás között. Az előbbi csoportba fognak tartozni a kimondottan magas szellemi felkészültséggel rendelkező szakemberek (tudósok, orvosok, mérnökök, stb.), mig a másikba azok a csekély ismeretkörrel bíró kishivatalnokok, akiket eddig is alap nélkül soroztak be az értelmiség felsőbb kategóriájába s helyeztek a kétségtelenül nagyobb műveltségű és inkább szellemi erővel dolgozó mü- vagy szakmunkások elé. Hogy aztán a két munkanem díjazása között a mainál nagyobb lesz a hasonlóság — ezt a szellemi fejlődés szempontjából nem kell tragikusnak tartanunk. Sőt! Ez a műveltséget visszatéríti majd eredeti hivatásához és eszközvoltából kiemelve újra öncéllá teszi. így csak a hivatottak lépnek majd e pályára, mig a középszerűek — nyereség és meggazdagodás hiányában — meg fognak elégedni a kevesebb készültséget igénylő fizikai, vagy üzemi szellemi munkával. így a vezetők újra a leghivatottabbakból fognak verbuválódni s azok a jelenlegi irányítók, akik születésük véletlenének vagy vagyonuk nagyságának köszönhetik jelentőségüket — visszasüllyednek a velük homogén középszerűek tömegébe.

„A műveltség és a hivatásra való képzés—írja Fr. W. Eismann, két külömböző dolog, azonban e kettőt rendszerint felcserélik egymással. . . Sajnos, ma szinte mindenütt az a helyzet, hogy az iskolák és főiskolák csak hivatásra képeznek .. . Ma a műveltséget tőkének tekintik, amelynek kamatot kell hoznia, dollárban és centben kifejezhető kamatot.. . (De) ha a munkát árunak tekintjük, amely a konjunktúrához képest drágábban vagy olcsóbban kerül piacra, akkor nem szabad fokozati külömbséget tenni a testi és szellemi munka között. Mind a két esetben bizonyos haszon elérésére törekednek, arra, hogy ez a haszon bizonyos gazdasági feltételek mellett létrejöjjön. Tehát a munkának mind a két esetben a kínálat és kereslet viszonya alapján kell dijaztatni. Ily körülmények között valóban jogosulatlan lenne minden szellemi munkát többre becsülni.“

„Valami szörnyű és tragikus félreismerése ez a műveltség fogalmának, amely az akadémiai tanulmányokra van legvégzetesebb hatással .. . E pályákon a tanulmány csak részben a célhoz vezető esz-