Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

Martinovits apát és kortársai (Magyarország szellemi élete a XVIII. század végén) (2) 3. Az elsikkasztott irodalom Milyen lehetett a kulturális élet, a magyar szellemiség, mely ilyen gazdasági és szociális viszonyokból sarjadt ? Irodalomtörténeteink meglehetősen óvatos választ adtak er­re a kérdésre. Néhai jó Beöthy Zsolt nyomán, aki még a rózsaszintől is szép tisztára mosta a magyar irodalomtörténet lapjait, elmondották, hogy 1772.-től 1820.-ig a «Felujulás kora« volt a magyar irodalomban, hogy mutatkozni kezdett az angol filozófusok, valamint Rousseau és Voltaire hatása, hogy kifej­lődött a franciás, a németes, a deákos és a magyaros irány, — sőt még azt is elmondják, hogy »forradalom« történt: néhány fiatalember elkezdte »ujitani« a nyelvet!... Ez a kép persze nem csak érdektelen, de hamis is. Ha a XVIII. század magyarságának szellemi élete tényleg kimerült vol­na abban, hogy néhány ember az ikes-igék használata és az ide­gen szavak meghonosításának mikéntje fölött vitatkozott, s ha a XVIII. századvég magyar Íróinak csakugyan nem lett volna más problémája, mint hogy időmértékes vagy hangsúlyos ver­seket illik-e írni s ha ezek az írók valóban nem láttak volna más célt maguk előtt, csak azt, hogy egyrészt lefordítsák magyarra a nagy külföldiek szellemi alkotásait, másrészt pedig, hogy maguk is költsenek egyet-egyet, mert » ha a franciának és a németnek van irodalma, illik, hogy legyen a magyarnak is ! «, ha tehát mindez igy lett volna s igaza lenne a »nemzeti« irodalom történetírásunknak ebben a beállításban, akkor semmi értelme nem lenne, hogy ezzel a magyar irodalommal fog­lalkozzunk, mert az a valami, aminek óvatos irodalomtörténet­­iróink állítják be, Beöthy Zsolt nyomdokain haladva a ma­gyar irodalmat, nem lenne irodalom, hanem csak az olcsó dilettantizmus megnyilatkozása.A XVIII. századvég magyar irodalma azonban — nagyon természetesen — nem olyan szánalmas valami, mint amilyennek azok az irodalomtörténetek mutatják, melyeket középiskolai használatra engedélyeztek. Az a heréit, eunuch irodalom, a­­mely a középiskolás irodalomtörténetekben szomorkodik, csak óvatos kivonata a XVIII. század szellemi életének. Olyasmi, mint Ady Endre válogatott versei, melyeket szemérmes tanárok úgy keresgéltek össze, hogy a kötet illedelmes olvasmánya le­hessen a «jólnevelt« ifjúságnak. Mert a XVIII. század végén, nagyon természetesen, Ma­

Next

/
Thumbnails
Contents