Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Zerdahelyi József: Meleg eső indult… vihar lett belőle

Zerdahelyi József : Meleg eső indult... vihar lett belőle

— Akkor

azt se hallotta, hogy Kőrössy az utolsóba van.

— Nem.

—

Csodálom,

hogy nem üzent Márta magáért.

— Én

értem ?—

Csak

ne tetesse, mindenki tudja magukat.

Gábornak nem volt Ínyére ez a fordulat és elköszönt.

Márta meglátta Gábort és eléje jött az udvarra.

— Ilyen

soká váratott. Olyan régen volt itt.

— Dolgom

volt, és csak most kaptam az üzenetet.

— így

itthagyott.

Gábor nem szólt, de Márta értett belőle és sietve szakadozó beszéddel folytatta.—

Ma

harmadnapja, hogy nem szól szegény Miska. Hiába nógatom, csak idegenül néz rám, tán meg se ismer. Tegnap reggel aztán láttam, hogy szólni akar és nagy erőlködésbe került az értelmetlen hang, ami végül is kijött a száján. Hogy nem értettem, felém intett, csak az ujjaival hívóit, a karját nem bírja. Ráhajoltam közel, a kisoványodott ujjaival, mint valami fogó úgy kapaszkodott a kezembe és csendesen és elhalóan mondta a maga nevét. Biztos, hogy akart valamit magával... akkor üzentem. Azóta se szól, csak a lélegzése hallatszik. Magát kívánta.Már

vitte is Gábort, mint a gyereket kézenfogva.

Kőrössy Mihály összeaszott feje feküdt a párnán és nagy csodálkozással fordult a szeme Gáborra.

— Toronyay

van itt, nem ismered? — szólt Márta — igen, Toronyay.

Miska csak csodálkozott.

Megint az asszony szólt.

— Gábor

van itt, Gábor, te hívtad !

Valami fény villant meg a beteg szemében, sürü ráncok gyürődtek a homlokára, mosolyra torzult a szája, szóra nyílott, de nem jött ki rajta hang. Visszaesett az egész próbálkozás a hangtalanságba, csakhogy most a szemét is lehunyta Mihály és valami nagy jóság helyezkedett el rajta csendesen.

A kapuban ezt mondta az asszony:

— Látja,

már én nem sírok, elfogyott a könnyem és beletörődtem. Isten tudja, Isten akarja. Ha magamra maradok, segít nekem a bajban Gábor — a jogait követelő ember szólt a szókból.A

férfi bólintott, mondani akart valamit, de nem volt egy szava se. Hazafelé menet érezte, hogy elmúlt felőle az asszony hatalma és könnyen vitte a lába. De, mikor a tanyai udvarház folyosóján hozzáverődött a kőfalakról, a boltozatról a sarka kopogásának a visszhangja, kongó üresség támadt a lelkében