Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-08-01 / 6. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

barkó István : EgŐ csipkebokor nem álltam kötélnek. Mostanában meg otthon birót választónak, engem jelölt a java falu, de váltig szabadkoztam. Most aztán, amig itt vagyok gyógyulóban, biztosan elintézkedik ezt is nélkülem, örülök neki.

A miniszter helyeselte:

— Nem is arra kell törekednie. Ha rám hallgat, minden rendben lesz. Azt szeretném, ha bekapcsolódna hozzánk, ha itt érvényesítené a képességeit, ha velem karöltve dolgozna olyan célért, amely magának is, falujának is, népének is egyedül kívánatos. Meglepődik azon, hogy ilyen ajánlatot teszek ? Nem beszélt még ilyeneket magával senki ? Annyit mondhatok, hogy én komolyan gondolom azt a programmomat, amely szerint itt a mi republikánkban közös érdekek kötik össze a földművelő lakosságot, nemzetiségre való tekintet nélkül. Mi az agrárérdekeket védjük, én az én népemét, maga a magáét, de a más érdekekkel, a város, az ipar érdekeivel szemben közösen, együtt. Azaz magának az együttműködés ilyen szerepét ajánlom fel. Jól ismerem a nehézségeket, azért mondom azt, hogy három napig gondolkozzon rajta. Tudom, hogy mindenféle vádakkal kellene megküzdenie, ha arra szánná el magát, hogy igent mond. Árulónak fogják mondani, de megnyugtatom, én is viseltem ezt a nevet. De jegyezze meg, otthon, a faluja, ugye Gesztete, csak addig fogja azt mondani magáról, amig be nem bizonyítja, hogy az állásfoglalása megfelel az uj életérdekeknek, előnyt, hasznot jelent a falunak is. Csak ezt kell nézni, kedves barátom, mert ez az igazi nemzetszeretet. Gondolhatja, hogy engem jóakarat és önzetlenség vezet, amikor magával igy beszélek. Nekünk nincs annyira most szükségünk magukra, mint maguknak ránk. De én tudom, hogy mi az, amikor egy gyenge pillangó akar szembeszállni a viharral, egy marék nép egy egész világgal. Sokszor a sas is elpusztul a viharban. Maguk derék, rendes, szorgalmas nép, kitűnő gazdák, szép földjeik vannak a déli vidékeken, maguknak az a kötelességük, hogy éljenek és virágozzanak.

Olyan lendülettel fejezte be, mint egy nagy beszámolót a parlamentben.

Két tanácsosa sűrűn ütötte beszéde taktusát a fejével.

Gyuri a sast látta a tarajkai viharban s a másik szakállas, a főorvos hangját hallotta: Csizmával nem lehet sziklára mászni. Mintha egy óriási lemezre felvésődtek volna az utóbbi hetek hangjai, az elindult zugó hangverseny összetorlódó koncertjéből a fehérszakállú főorvos intelmét, a vergődő sas rikácsolását s gyengén, távolról, fájóan az Ágota borongós, idegen szavait hallotta:

— Te talán csak felöltözted ebbe a ruhádba, ebbe a csizmádba Gyuri, mert különös akarsz lenni másoknak...