Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-08-01 / 6. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Ďarkô István : Égő csipkebokor tyéből, akkor eléje kell ugrani s elhadarni latinul a kívánságot. Az emberek azért nem mernek hozzá menni, mert nem igen tud a falusi nép latin nyelven. De akinek van kurázsija, meg tudása, azt meghallgatja a miniszter, előkapja a tarisznyájából a tollát, azt mondja a kérvényezőknek, fogd ezt a kalamárist édes fiam, hopsza megírom a végzést, rá a stcmplit, gyújts csak gyufát fiam, az arany spanyolviaszk is rája, olyan lesz az okmány, mint a gazdag Szántó kisasszony levele, mert az is ilyet használ, meg ezüstöt, lilát, kéket. Aztán kezet fog a miniszter a kérvényezővel, valami csekélységet útravalónak pénzben is átnyújt neki s beszáll a hintájába. Nem nagy dolog áz egész. Antú jobb, ha amolyan inkább mutatóra, szemre való ajándékot az illető is visz magával, ahogy Béni bácsi, a kovács tette, amikor egyszer a miniszterhez indult, hogy az özvegy pinci fűszeresnének italmérő licencet hozzon, mert az özvegyasszony csak úgy Ígérkezett hozzá feleségül. Béni egy kerek juhsajtot, egy sonkát és tiz kiló mákot vitt magával, de azonmód viszsza is cipelte. Az volt a híre, hogy nem tudott latinul, azon múlott az egész... A titkár úgy gyűrte magába a nevetést, mint az éhes katona a gombócot. A széket megmarkolta kétfelől, csuklott is a visszafojtott jókedvtől. Gyuri úgy mesélt a miniszterről, ahogy gyerekkorában tudta ezt a nagy uraságot. Hanem a gyermekértő, magalátó tréfát is beleszőtte, maga is jót mulatott rajta, a titkár füléhez hajolt s amiképp azt pukkadozni látta, úgy folytatta és erősítette mind előbbre. A miniszter is észrevette ezt. Kicsit a saját nyelvéhez szokott széles ajakmozgással, de folyékonyan szólt feléjük : — Jól mulatnak az urak. Nem hallhatnám én is ? Megengedik talán, hogy pár pillanatra odébb üljünk... Felkelt s elment a sarokba, a bizalmasra összetolt néhány bőrszék felé. Két ur is felkelt vele, mögéje csatlakoztak, a nagy testes, puhos hasú egyik megtessékelte Gyurit: — Parancsoljon, a miniszter ur önnel szeretne beszélni. Gyurinak nagy képe lett: — Mi a szösz ? Aligha kerülhette el, hogy valaminő nagyobb izgalom, majdhogy félelem meg ne támadja, tréfának mégse vehette a meghívást. Mitévő legyen ? A kövér után lépett: — A titkár ur is velem jöhet ? — Az ön titkárja ? — fordult vissza a kövér. Biztosan amolyan segédminiszter. — Dehogy kérem^ nekem nincs titkárom. A szanatórium