Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-08-01 / 6. szám - Farkas István: A kisasszony

Farkas István : A kisasszony

— Apám, — kiáltott és megjött a hangja. — Mit akar velem ?

Az álom lehullt a szeméről és görcsösen összeszoritotta a térdeit. Szűzies szeméremmel védte magát a férfi, az idegen apa ellen.

— Meg akarom nézni, hogy igaz-e, amit a faluban beszélnek — suttogta rekedten az apja. — Mert ha igaz, akkor nem leszel többet a házamban! Ne kiabálj, te rongy, mert anyád fölébred !

De levette a kezeit, és meghátrált.

— Hát maga ?... maga is ? — ijedt iszonyúan Mária, — maga is?

— Én is ! — kiáltotta most már emelt hangon az apja. — Először én, aztán az anyád, meg a többiek ! Az én pénzemen neveltem belőled kisasszonyt, hát ehhez is csak nekem van jogom ! Meg akarom tudni, hogy mit csináltatok !

De Mária már nem hallotta, mert összefolyt előtte a szoba és az egész világ és kibimbózott szerelmének keserűségében, nagy zokogással hányta-vetette magát a fehér ágyon.

— A kisasszony beteg, — mondogatták a faluban. — A torka fáj szegénynek.

És igazi, meg mutatott részvéttel halkan jártak el az ablak alatt. Az ablakok alatt még mindig susogtak a fák, szomorú sorsról diskuráltak a természet nyelvén és az égen derült sugárral járt-kelt a nap. A házak is úgy álltak, mint azelőtt, a kukorica bajuszt eresztett, a krumpli kivirágzott, a sarjú gyors növéssel új kasza alá fakadt, a madarak kicsinyeket neveltek és bogársereggel hadakoztak, az emberek dohányt vásároltak és vízzel kevert vörösbort ittak hűsítőül, csak Mária érezte magát idegennek.

— A kisasszony tetteti magát, — vonogatta vállát az apja. — Nagy a jódolga, hát megteheti.

És tovább végezte megszokott munkáját, amit megosztott a birtok és a bor között.

De a kisasszony sokáig betegeskedett. Arca sápadt lett, szemei kikarikásodtak és napokig ki sem mozdult a szobából.

Vagy egy hét múlva felkelt, magára vette égszínkék selyemruháját, kiment az akácosba és örökre, visszavonhatatlanul odaajándékozta magát Péternek...

FARKAS ISTVÁN