Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-08-01 / 6. szám - Farkas István: A kisasszony

farkas István : A kisasszony

De Máriával nem birt ezen a délután. Mint a megbomlott, ünnepre ébredt gyerek, senkinek nem engedelmeskedett.

Péter elfordult és igazi sóhaj szakadt ki belőle. Egy pillanatra lehúnyta a szemét és visszaemlékezett előbbi boldog, magukat mutató játékukra. Most nevezte először kisasszonynak a leányt. Maga Csaba volt, a leány Ida. Gárdonyi Gézától vette a neveket. De mindkettőjüknek tetszett ez a játék és beleélték magukat.

És most Ida — Mária ott áll előtte, hol a harisnyakötőjét igazítja, hol rámosolyog és csak azért is rúzsozza magát. Mintha azt akarná jelentem, hogy mára elég volt a csókokból és nem következik semmi.

— Kisasszony! ? Maga úgy játszik velem, mintha színésznőnek készülne! Mondja, mi értelme van ennek?

— Én nem vagyok Verga apácája, — felelte a leány és vállat vont. — Különben sincs semmi közünk egymáshoz. A- pám agyonüt, ha megtudja, hogy megint együtt voltunk. Ha magának nincs esze, nekem legyen.

Péter lehunyta a szemét. Visszaemlékezett, hogy egy órával előbb hogy húzta le Mária harisnyáját. Megcsókolgatta a lábait; végigsimogatta őket, mintha alabástromot simogatna. Aztán a leány befurta fejét az ölébe és úgy adták magukat egymásnak a hallgatás nagy gyönyörűségében. Rigó fütyült a berekben, de nem is hallották. Csak a szivük dobogott össze és puha, selymes hajuk simogatta egymást...

A verandán ettek. Ezt akkor csináltatta Téglás, amikor Mária végleg hazakerült az intézetből. Kirántott csirke és saláta volt vacsorára. A zárdában is ez volt a vacsora minden tavaszi vasárnap. Téglásné piros selyemruhában volt, amit városi szabónő varrt, de a fején sárga selyemkendő és a két ellentétes szin egymástól idegenkedve nem tudott összeolvadni. Téglás sokat evett és rá sem nézve a leányra, beszélt :

— Délután megint azzal a senkivel voltál! Hányszor megmondtam már, hogy ne tudjalak együtt!

Mária hangtalanul evett. Étvágya nem volt és az első falatnál a rúzs furcsa kesernyés íze került a szájába. Föl sem vetette a fejét, úgy hallgatta apja megszokott, korholó szavait.

— A biró is irt. Most Galántára helyezték. Járásbiróné lehetnél, ha törődnél vele.Uriasszony. Nem rongyos, falusi tanitóné. Jani bácsi Pozsonyba menet meg is látogatta őt. Két hivatali szobája van, meg külön szolgája. És csak harminc éves.

Azért úgy evett beszéd közben, mintha nem is maga beszélne. Nagyokat töltött a vörösborból és a bor új hangokra tüzelte:

— Ez meg itt már fölül van a harmincon. Aztán özvegyember. Gyereke is van. Hát sehogyse jó ez neked. De a te kisasz-