Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-08-01 / 6. szám - Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága
Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága (:Franciaország a kontinens kapitalistája:), úgy könnyen beláthatjuk, hogy a rendszer olyan alapvető ellentmondásban szenved, mely elkerülhetetlenné teszi alapos revízióját, bár általánosítani ezen a téren nem lehet, mert a fejlődés országonkint más-más eredményeket ért el s mi is a következőkben gyakran leszünk kénytelenek egymásnak ellentmondani látszó megállapításokat tenni. A háború utáni kapitalizmus különben érdekes fejlődésen ment keresztül. Azáltal ugyanis, hogy a nemzetgazdasági keretek világgazdaságiakká szélesültek, a gazdasági fejlődés internacionalis jelleget öltött s igy a késői kapitalizmus is kénytelen volt e kényszerűséggel számolni. De internacionalis szervezkedésre kényszerült az által is, mert vele szemben a proletariátus szintén nemzetközileg vette fel a harcot és jelentette be a küzdelmet. A kapitalizmusnak nemzeti érdekkörből nemzetközibe való átlépése zavartalanul végbemehetett azokban az országokban, ahol a tőke kevesek kezén halmozódott össze, ahol a középosztály anyagilag tönkrement vagy a múltban sem képviselt fejletlensége miatt komolyabb erőt ebből a szempontból (:Keleteurópa:). Azokban az országokban azonban, ahol az egészséges vagyonmegoszlás folytán a termelő tőke többsége polgár-kézben összpontosult (:igy főleg Franciaországban:), az átmenetet sem lehetett a múlt elveinek negligálásával keresztülvinni. Itt továbbra is a régi — keletkezését elősegítő — eszméket volt kénytelen szolgálni, amit Franciaországban még elősegített az a körülmény is, hogy az ország harmonikus gazdasági berendezése az önellátás biztosításával a kontinens többi államánál hatványozottabb mértékben fejlesztette ki a gazdasági nacionalizmus fogalmát. A kapitalizmus ezen kettéválása már most milyen következményekkel járt, s hatása milyen alakban jelentkezett a polgári társadalom életében ? ... Ott, ahol a tőke többsége polgár kezén maradt, a kapitalizmus továbbra is szövetségese maradt a háború előtti imperialista nacionalizmusnak, vagyis annak a szellemnek, amelynek főképviselője a nagypolgár volt úgy a múltban, mint a jelenben is. Ezekben az országokban a tőke — tehát a hatalom — és a régi polgár eszme megmaradhatott egy kézben. Ilyen ország ma Franciaország. A többi ország azonban — s ma már ezek vannak túlsúlyban — melyeknek polgársága a vesztes háború folytán proletarizálódott, uj utakon halad. A gazdasági élet nemzetközi fejlődésének kényszere alatt a hatalmak nemzeti öntudata elnézőbbé válik, viszont a közepeurópai polgári társadalomnak az a része — s ez a többség — mely vagyonilag ugyan proletarizálódott, de régi társadalmi helyzetét továbbra is tartani kívánja, súlyos válságba került. Gazdasági jelentőségét elveszítvén, a reális élet forgatagából és eszmeköréből kiesett. Régi pozícióját tartani akarja, de pozíciójának alapja már kicsúszott a lába alól. Formálisan még sok országban a közhatalom birtokosa, de lényegében — s ezt nem tudja és akarja észrevenni — egy olyan államtól elválasztott nemzetközi kapitalista érdekkör kiszolgálója és hűséges adminisztrátora, melynek fenn-
