Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-08-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Családirtás

Tamás Mihály: Családirtás

Háromfelé vágta a kötelet, három erős hurkot kötött a három kötél végére.

A két gyermek boldog volt, mert nem tudták, hogy mit fognak játszani. A gyermek és a boldog ember örül az ismeretlennek.

A három kötelet felkötötte a három szegre. Jól ráhúzta, még meg is próbálta, hogy jól tartanak-e. Jól tartottak.

Leszállt a székről, leült a székre, megpihent.

Sanyika az apjához bujt. Sürgette.

— Kezdjük már.

Zsuzsi megriadt. Asszony volt, inkább volt állat, riadtan húzódott el az apjától.

A gyertya fényeset lobbant, szemben, a falon egy arcképet világított meg. Egy asszony arca volt. Az asszony szeméből a fájdalmas értés könnye hullt. így látta ezt a férfi, mert megint könnyű volt a lépte, amikor felállt és dobbant, mint a végzet.

— Kezdhetjük.

— Mit játszunk, apu ?

Az asztalfiából kendőt vett elő, kettőt. Az egyikbe a kenyeret szokta tenni, amikor volt kenyér. A másik valamikor a felesége keszkendője volt.

— Szembekötősdit. Gyere, Zsuzsi, hadd kössem be szemedet.

Zsuzsi húzódozott, de azért hagyta, hogy az apja a szemére kösse a kendőt. Jó erős gömre.

A Sanyika szemét is bekötötte. A Sanyika szemére a kenyeres kendő került, mert Zsuzsinak jutott az anyja keszkenője. Sanyika ugrándozott.

— Jé, de jó lesz, ketten fogjuk aput keresni. Ketten hamar , elfogjuk aput.

Az ember meglökte a bekötött szemű kis fiút. Az ablak felé lökte. v

— Most már kereshetsz, fogj meg.

Zsuzsi is elindult, két kezét maga elé tartva bukdácsolt.

Az ember a gyertyát nézte, a gyertya gyorsan égett. Már alig égett. Ezután már gyorsan telt minden.

A kislányt kapta el elsőnek, ölbe kapta a kis testet, felállt vele a székre. Erős volt a kötél, alig feszült meg a súly alatt, csak egy nyikkanás volt az egész.

Sanyika az asztal túlsó felén tapogatózott.

— Apu, ne tessék szaladni, nem tudom megfogni.

Az apja nem hallotta, az apja nem hallott semmit. Csak a nyikkanást hallotta.

— Apu...

Nem felelt néki senki. Körülbukdácsolta az asztalt, megállt az apja előtt, kinyújtott kezével elérte az apját.

— Apu!... megvan!... apu a fogó...