Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Kritika - (-r): Két háborus regény Szlovenszkón

Kritika

KÉT HÁBORÚS REGÉNY SZLOVENSZKÓN

A háborús könyvek iránt való érdeklődésünk kiégett a lelkűnkből. Egyszerűen: nem kellenek többé! Elég volt! Nem azért, mintha nem értékelnénk megfelelő tisztelettel és elismeréssel a háború hőseinek nélkülözéseit és szenvedéseit. Mindnyájan vértanuk voltak. Tudjuk, hogy künn a harctéren eredményes buzgósággal szolgálták a vérpiros halált. Tízmillió hősi halott tanúskodik erről a szomorún fekete szolgálatról. Azt sem vonjuk kétségbe, hogy a fogságban kinos nyomorúságban senyvedtek. Még sem kellenek a háborús könyvek. Nem akarjuk többé hallani a sebesültek jajkiáltását, a haldoklók horgosét. Nem akarunk többé bénát látni! Nem akarunk többé végigélni támadásokat és ellentámadásokat. Jóllaktunk már a háború szenzációs szörnyűségeivel! Ki akarjuk végre lelkűnkből törülni azokat a szomorú benyomásokat, miket a nagy világháborúból vettünk. Igen mélyen a szívünkbe vág Schaller Sándor felkiáltása és zokogó elkeseredése:

— Nem ti halottak vagytok a szegények! Mi vagyunk a szegények. Mi, aki visszajöttünk a háborúból az állástalanságba és a nincstelenségbe.Ez

az állástalanság (bár három diplomát szorongat szivén), ez a nincstelenség is a háború újabb fázisa. Újabb és még az eddiginél is veszedelmesebb offenzivája az emberek boldogsága ellen. Bele kell őszülnünk. Bele kell őrülnünk. Kár szenvedéseinket növelni a régebbi szenvedésekre való visszaemlékezéssel. Uj világot, uj világmegujulást akarunk! Emberi együvétartozás érzésével. Egybefogódzó munkás kézzel. A kibékülés őszinte és a megbocsátás igaz akarásával!

Ezzel a szorongó érzéssel olvastam a szlovenszkói magyar irodalom legutóbb megjelent két háborús regényét. Az elsőt «Elvesztett esztendők» címén Gável Béla írta. A második címe »Szemben les a halál«. Szerzője dr. Schaller Sándor. Gável a harctéri eseményeket örökíti meg a mozgósítás napjától fogságba eséséig és három éves orosz fogságának emlékeit. Schaller a piavei fronton teljesített szolgálatot a háború utolsó szakában, 1917. október havától 1918. őszéig, amikor maláriában súlyosan megbetegedett és kórházból kórházba szállították.

Mindkét szerző könyvét lelke mélyéből írta. A hetükön ott remeg az átélt szenvedések könnye. Mindkét szerző úgy érezte, hogy a háború rémségeit vagy derűs epizódjait el kellett mondaniok, hogy a közönség leikéből kiengedjen a közönyösség fagya és a szánalom és a rémület szeretetre, könyőrületre lágyítson mindnyájunkat. Ezen magasabbrendü cél elérésére és biztosítására azonban mindkét szerzőből hiányzik az erő, az írásműyészet készsége, a hangulatoknak színes megrögzítése, a drá