Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Figyelő - Simándy Pál: Napló
Figyelő pon átlépné a határt és a német nép, ez a fegyelmezett és szervezett nép, mint egy ember egyszerűen virágokkal és kalácscsal várná őket? Megnyitná előttük a kapuit, az asztala mellé ültetné és jó müncheni sörrel kinálná őket, s azután szeretettel és barátsággal kérdezné meg tőlük: meddig akartok előre menni, testvérek? és diadalmenetben kisérné őket addig, ameddig csak menni akarnak, hogy bántódásuk ne essék. Mi lenne? mondja meg nekem, uram, mi lenne ? Örült volt. Féltem tőle. Remegve vártam az éjszakát. Meg fog ölni, gondoltam magamban. De nem bántott. Csendes őrült volt. ❖ Valaki Londonban Spengler könyvét tette Gandhi elé. — A nyugati kultúra alkonya ? Úgy ? Hát tulajdonképen van — nyugati kultúra ? — kérdezte Gandhi. $ Isten kitűnő gonddal nagy súlyt helyez arra, hogy a Föld gazdag legyen veteményben, gyümölcsben, gyapotban, selyemben, mámoritó italokban, ércben, szép asszonyokban és humoristákban. De találkoztam bölcs emberekkel, akik Isten híveinek mondták magukat s ezek felvilágosítottak az igazságról, mikor kijelentették :— A földi élet megvetendő, értéktelen és haszontalan semmi. * Még most is furcsa érzések futnak át rajtam, ha visszagondolok azokra az éjszakai beszélgetésekre amiket az egyik pöstyéni kis kocsmában folytattam vele. A reszketős fejű öreg ember, aki fölött korlátlan ur volt már az alkohol, bizarr bölcseség hive volt. Egy Ízben az Isten probléma merült fel köztünk.— Isten? kérdezte és finom mosoly játszott az ajkai körül s feje a szokottnál fokozottabb rezgést végzett. Isten? Sokkal inkább elfogadható, hogy volt, vagy hogy lesz, mint épen az hogy van. Volt egy barátom, folytatta és könnyedén ajkaihoz emelte poharát, amelyben a nehéz bor aranysárgásan villogott; tulajdonképen papnak készült, de mihamar ott hagyta a pályát; Szabad lélek volt, hivő, kereső ember. Tőle hallottam, —még most is fülemben van bársonyos, puha szava, ahogy kedvesen, felém hajolva, mondja: »Én azt hiszem, barátom, hogy egyszer, kezdetben, tényleg volt Isten, a tökéletesség, az abszolutum; és ez az Isten valahogy, — nem tudom, hogy, — de elbukott. És hát: most újra eszmélkedik, talpra kívánkozik... S ez az a folyamat, amelyben évezredek óta benne élünk. Szomorú, de reményteljes folyamat...« Megvallom, tette hozzá az öreg úr, én nem hiszek ebben a legendában. Sokkal inkább úgy gondolonij
