Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-07-01 / 5. szám - Zapf László: Irodalmi arcképek (Mécs László)

Zapf László:

Irodalmi arcképek

emberiség szemléletében álmodozik kissé romantikusan a szociális igazság eljöveteléről, mikor a megvetett proletárokat majd Krisztus a kalapjára tűzi bokrétának. Második verskötetétől kezdve jelentkező magyartárgyu verseiben a kisebbségi magyarságnak a teljes passzivitást ajánlja, a «vakságot» dicséri, mely behunyja szemét a prevratutáni viszonyok előtt és mely az emberi jóság és igazság győzelmére vár tétlenül. Majd rájön, hogy a csodavárás kissé soká tart és hogy addig élni is kellene. Ekkor nagyon szép versekben siratja meg a magyarságot a Vigasztaló «Turáni torzó» ciklusában. Megirja, hogy Szlovenszkón mindenütt «lemez-váltás» van : «Most uj lemez jön. Hallom : Hej Szlováci.» Belefájdul a gazdasági önállóság nélküli hivatalnok-magyarság sorsa, mely nehezen viseli magyarságát:... most máskép nem lehet, — mert élni kell s a gyermek enni kér.» (Gyónnak a magyarok.)

Ebben a magyarsiratásban eljut végre ahoz a gondolathoz, hogy minden szlovenszkói magyar akassza fel magát egy-egy fára s akkor talán minden megváltozik. (Az öngyilkos halotti beszéde.)Ez a szarkasztikus groteszk gondolat egy nemzettest teljes kátyúba jutását jelentené. Hogy Mécs a kisebbségi magyarságban nem lát fejlődési, de még létfenntartási lehetőséget sem, annak oka épen az az antagonizmus,

mely

Mécs humanizmusa és magyarsága között van. Az absztrakt emberiség fogalmából kiindulva építi ki szociális elgondolásait. A magyarságot nem kalkulálja be számításaiba, a vakságot dicséri, mely nem látja meg a speciális magyar bajokat. Szociális világnézete nem volt a magyarságban lokalizálva. Ezért volt olyan nagy válság humanizmusára, mikor beléötlött a magyar sors mostohasága. Jellemzően aposztrofálja ezt az élményt :

«... álmodozom a Minden Ember tornyáról, véres maltert hordok rá, de dinamitot tudnék alá tenni, hogy anyagom legyen, hogy tetőt építsek a viharban didergő Magyarság fölé, mert az emberiség csak álom, a magyarság most — vérző valóság.» (Vitatkozás a hirharanggal.)

Maga is érzi belső ellenmondását. Humanista szocializmusában a világot mozgató leghathatósabb erő a szegények és gazdagok közti különbség. Magyar és magyar között viszont nem ismer különbséget. A kisebbségi magyarságot is osztatlan egységnek veszi. Épen ebben van Mécs törésének magyarázata. Azt hitte, hogy az egész világot megválthatja és még csak a saját kis nemzete felett is tehetetlenül kétségbeesik. Mert szocializmusa, — bármennyire is erős istenhitre épült, — nem konkretizált szocializmus, nem közvetlenül adott környezetéből, nem a magyarságból, nem a magyar történelemből, nem a