Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Ankét a Masaryk-akadémiáról

Ankét a Masaryk-akadémiáról mozdult meg és az Akadémia nem is fordulhatott a magyar társa­dalomhoz, amig programot sem adott, nem hogy működését meg­kezdte volna. Józan elgondolással nem is lehet rá számítani, hogy egy esztendőn belül olyan mértékben fog megnyilvánulni a magyar társadalom áldozatkészsége, hogy ebből intézményesen biztosíthas­suk íróink munkalehetőségét, illetve megélhetését. Erre pedig a magyar irók nem várhatnak, mert egyszerűen nem bírják ki. Már sokkal rövidebb átmeneti időt sem bírnak ki. Tanulmányozva azokat a módokat, melyek Akadémiánkhoz ha­­hasonló külföldi intézmények számára lehetővé teszik a kultúra embereinek nem alamizsnával, hanem rendszeres munkával való talpraállitását, — továbbá figyelembe véve a mi speciális helyze­tünket, olyan javaslatokat terjesztettem az elnöki tanács elé, amelyek megvalósítva, legalább tizenkét csehszlovákiai magyar iró szá­mára biztosítanák a megélhetést és a munka lehetőségét. Javas­lataimat az elnöki tanács elfogadta. Miután ezek a javaslatok'- az Akadémia hatáskörének kiterjesztésével biztosítanak olyan állandó jövedelmet, mely az irodalmi osztály tagjai számára tehetségük kifejtését lehetővé teszi, ezért javaslataimat legutóbb Szlávik György dr. belügyminiszter elé terjesztettem. A köztársaság belügyminisztere ezeket a javaslatokat, személyes megbeszélés során, gyakorlatilag megvalósithatóknak tartotta. Kijelentette továbbá, hogy nemcsak a maga részéről tesz meg mindent e javaslatok megvalósítása érdeké­ben, de a gyors elintézést is lehetővé, fogja tenni. Ennyit arról, ami eddig történt, aminek eredményeit Íróink negyedéven belül élvezni fogják. (Javaslataimat az irodalmi osztály első ülésén ismertetem, remélhetőleg a már elért pozitívumokkal kapcsolatosan). Az irodalmi osztály első ülésén határozunk egy szépirodalmi folyóirat kiadásáról és döntünk annak a beérkezett ajánlatnak az elfogadásáról, mely csehszlovákiai magyar irók szépirodalmi művei­nek sorozatos kiadására vonatkozik. Az Akadémia égisze alatt meg­jelenő tízkötetes sorozatról van szó, amelyben természetesen olyan irók is szerepelhetnek, akik nem tagjai az Akadémiának. Az iro­dalmi osztály első ülésén javaslatot tesz a titkár az osztály vándor­gyűléseire vonatkozólag. Az osztály költségvetésének kereteit szem előtt tartva, fogjuk megállapítani, milyen mértékben fejezhetjük ki elismerésünket a múlt évben megjelent legjobb csehszlovákiai ma­gyar szépirodalmi könyvek szerzőivel szemben. A magyar kultur­­kapcsolatok ápolása és biztosítása érdekében az Akadémia memo­randummal fordul a belügyi kormányzathoz, igényelve, hogy külföldi magyar tudósok, irók és művészek, illetve tudományos, irodalmi és művészeti testületek beutazásának, illetve működésének engedélye­zése tárgyában beadott kérelmek az Akadémia véleményezése alapján intéztessenek el és a belügyi kormányzat ebben az irányban adjon utasítást az illetékes hivataloknak. Ezt a memorandumot az Akadé­mia osztályai első ülésükön tárgyalják le. Az osztály-titkár kidol­gozott előterjesztést tesz a magyar-szlovák és magyar-cseh irodalmi kulturcserére vonatkozólag.

Next

/
Thumbnails
Contents