Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Földes György: Kukkónia lelke
Földes György: Kukkónia lelke fújta keservesen a zászlós trombitáját. — Nini, hisz ez a Réthay Gergely, akit Borkell-nek, vagy Prikkel-nek csúfolnak, mert egy kicsit italos. Hé! Gergő! Mi hirt hoztál? — kiáltotta Zéke, a nyéki. A lovag nem felelt. Tarsolyából összetekert, pecsétes pergamentet húzott elő. Olvasni kezdte, latinul. De hamar belesült, mihelyt a kis betűk következtek. Nem lehetett az Írott betűnek valami nagy barátja. — Egye fene, aki tovább olvassa ezt az ákombákomot! — dörmögte.— Az van benne, hogy minden ur, nemes, szabados, várjobbágy és udvarnok szedje össze, de tüstént, a cókmókot és fegyverrel, lóval, semmit sem késlekedve, loholjon a helyére, Ehellős ispánhoz a pozsonyiak, helyükre a szolgagyőriek, a Bazini és Szentgyörgyi grófokhoz a szabad birtokosok, mert aki nem jön, fejét veszti és minden jószágát. Ezt izeni Béla, a király, mivelhogy a tatár nagy sokasággal közelit. Csak most, miután hivatalos működését befejezte, köszöntött fel az ablakba.— Adj’ Isten, Zéke koma, van-e jó borotok? Mert megszomjaztam a sok kurjgatásban! Bor kell! Her Wein! — kiáltotta oda a nagyobb érthetőség kedvéért egy borárus burgernak. Sok tanácskozni való ezután már nem volt. Tenni kellett és menni — mindegyiknek. De az öreg Kekudfia Endre utravalóul adott egy jó tanácsot.— Ha elmentek, mondjátok meg az asszony- és gyereknépnek: ha jön a veszedelem, csak be a hanba, hamar, a nád közé! De ne maradjanak együtt, ahány, annyi felé menjen! Tavasz előtt úgysem érnek ide, akkor meg már a bibicz, kócsag, vadlud fészke ellátja őket élelemmel, a zsombék meg puha ággyal. — De aztán hogy ismernek egymásra? —— Utánozzák a tűzeshasu béka hang j át. Az egyik mondja vékonvan: kukk! — a másik feleljen vastagon, hogy k ó ! —Tetszett az ötlet. Annyira, hogy amikor széjjelmentek, — persze Szent-Mária városa borárus céhének ónkupáit egynéhányszor kiürítvén — már mind úgy búcsúztak egymástól az uccán is :Kukk! —Kó! —A koránfekvő városi pógárok nem tudták mire vélni a tűzeshasu békák váratlan megszólalását — télviz idején ! 1241 április 11-ének éjszakája borult a Muhi pusztára. A nagy tábor feldöntött sátrai között rabol, gyilkol, gyújtogat a tanár. Bent, kint, hullák között, nyomorult sebesültek
