Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Simon Menyhért: Ma Hamlet vagyok
Simon Menyhért: Vers kezéből a poharat és a fojtogató csendben odavágta a földhöz. — Ennek csak az árát fizetem, mert nem kell felszedni soha — mondta. Egyszerű, erős és igaz volt. Feltámadva mentem ki az ajtón. Odakünn még megálltam, visszafordultam és boldogan néztem a kicsi sárga házat, amely a hidegben, a szélben és hóban félrecsapott kalappal az új magyar himnuszt énekelte. (Kolozsvárt, 932.) TAMÁSI ÁRON Ma Hamlet vagyok Mérhetetlenül megvetem magam : Nincs társadalmat formáló szavam A száraz kenyér prédája napom — Lényem zordonan elhallgattatom Kitörni ma már tán nem is tudnék — Előttem minden hatalmas út ég Csak őröl-őröl a káosz-malom, Bennem, köröttem átok, siralom Holnap talán már fel sem ébredek, Betegebb vagyok, mint száz nagybeteg És mindezt én, én magam csináltam : Balgán, bűnösen mert félreálltain Mindenki másnak hagytam a teret — Hangom elszürkült, rozsdás, berekedt Csöpp hiúságok, kicsinyességek Szégyenbélyege maróan éget Elfecséreltem akarást, erőt S most roskadozok a romok előtt! Jaj, hogy kellene újrakezdeni ? ! Nincs ennél szörnyűbb lenni, nem lenni! SIMON MENYHÉRT
