Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Keller Imre: A Tegnap Asszonya
Keller Imre : A Tegnap Asszonya igy érthető a házasságtörő asszonyok pellengére állítása, tortúrák alá vetése, sőt halálra kinoztatása. Ezekben az asszonyokban nem a házasság szentségének meggyalázóit ítélték el, hanem az Isten-eszme megszentségtelenitőit, akik a legfőbb követelményt: a tisztaságot megtagadták. A lovagok és általában a társadalom gondolkodásában és érzésében beállott ez a kedvező változás okvetlenül megváltoztatta magának a társas együttélésnek a formáit, külsőségeit is. A visszavonult életet megunták. Lovagi tornák és vadászatok verték fel az udvarházakat. És a lovagot boldoggá tevő legnagyobb kitüntetésnek az számított, ha a ház asszonya, vagy kisasszonya őt észrevette, kegyével, figyelmével kitüntette és a viadalok alkalmával a versenydijat az asszony keze nyújtotta át neki. A vadászatokon az asszony szive választottja mellett lovagolt és kedvteléssel gyönyörködött betanított sólyma ügyességében. És a nő átalakította a férfit ama csodálatos hatással, mely minden nőben ki van fejlődve, mikor férfival áll szemben. A vallási fanatizmus szülte gyűlöletet, vadságot és erőszakosságot szelidebb erkölcsi felfogások váltották fel. A férfiak a nők társaságában megfinomodtak. A nő puszta jelenlétével a legzüllöttebb férfitársaság nyelvét is megkötötte. A durvaságot elfojtotta. A trágárságot elnémította és bizonyos fokú udvariasságot parancsolt a férfira hangban és modorban egyaránt. A nő tehát uralkodott a férfin,r éppen azért, mert gyenge, tiszta, ártatlan és erőtlen volt. Es a férfi minden ellenvetés, minden ellenkezés nélkül hajtotta meg fejét hódolattal a nő előtt és ismerte el előbbségét. Ez az elsőség különösen a családi életben lett nyilvánvalóvá. Nemcsak azért, mert a nő munkája a háziipar eme világában nélkülözhetetlen értéket képviselt, hanem legfőbbképpen azért, mert a házasság intézményét a középkor magára az Istenre, az Isten-eszmére vezette vissza. A középkor gondolkodói is tudták, hogy a fajt fenn kell tartani. Az Isten-eszmét nem lehet ad abszurdum végigvezetni, mert súlyos és beszámíthatatlan következményei lennének. Ezért az egyház rémitő haragjával és szigorú büntetésével csak a tisztátlan asszonyok ellen fordult, mig a tiszta asszonyokat belevitte a házasság intézményébe, melyet szentnek, megváltozhatatlannak és felbonthatatlannak mondott ki. A házasságot is az Isten nevében kötötték meg és ezzel a fajfentartás ösztönének szabad kielégítése elől minden gátat elvontak, elvettek. így békült ki egymással két ellenmondó eszme: a nő megvetése és a nő felmagasztalása, a teljes aszkétaság és a házasság. Az Isten-eszme lévén mindennek forrása, a házasság is az Isteneszmébe mélyítette gyökerét. És amikor ezt tette, a házasság is megszentült, bensőbbé, melegebbé, gyöngédebbé és eszményibbé vált. Mihelyt pedig a házasság eszményiséggé alakult át, akkor már a házasságban a nő vette át a vezető szerepet, mert a nő, mint az eszményiség leghűbb képviselője, minden hódolatot, elis-
