Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Pongrácz Kálmán: Uj humanizmus
Pongrácz Kálmán: Uj humanizmus bátot... De ki áll jót a holnapért ? Annyi lehetetlent éltünk át, hogy egyszer már a józan lehetőt is lehetségesnek kell tartanunk... Ha a mai materiális életrendünk s világszemléletünk — akár külsőleges kényszerítő okok, akár belső lelki átalakulás következtében megszűnik, úgy bizalommal nézhetünk a jövőbe. A nacionalizmus tiszta elgondolásában nélkülözhetetlen európai kultúránk szempontjából. Ha olyan uj formák között tudna kontinensünk szilárd alakot ölteni, hogy az egyes népek nemzeti életüket a mai militarista államkeretek nélkül is teljes mértékben élni tudnák, úgy korunk egyik legnagyobb problémája nyerne megoldást (Páneurópa). Hiszen a mai katasztrófát egyrészt éppen az okozta, hogy a többségi népek nemzetiségeiktől megvonták a nemzeti élet lehetőségét s igy egyenesen ők tanították őket azon elvre, hogy a nemzeti élet csak államkeretek között valósulhat meg s lettek igy közvetve a saját bukásukat előidéző irredenták okozói. Az uj nacionalizmusnak — persze egy általános változást feltételezve — ily külsőséges szempontokon felül kell emelkednie s vissza kell térnie a régi kiinduló ponthoz : a nacionalizmusnak kulturális és általános emberi fogalmazásához. De ebben az értelemben a nacionalizmus semmilyen korban sem mellőzhető, hiszen a külömböző sajátságok, partikuláris ellentétek stb. stb. feltárásával, összegyűjtésével, hangsúlyozásával és kiemelésével tulajdonképen nem tesz egyebet, mint az emberi dokumentumok (:akár csak Balzac:) gyűjtőjévé, tudatos fejlesztőjévé válik s igy az általános emberi megismerés elé tár széles perspektívákat. Ezt a nacionalizmust nem szabad hagyni gyöngíteni, hiszen ez az élet elszintelenitését vonná maga után. Ez a nacionalizmus a legmélyebb humánum. Ezt megszüntetni és közös nevezőre hozni a legnagyobb merénylet lenne, melyet eddig a kultúra ellen elkövettek. Ez a nacionalizmus, illetőleg „regionalizmus “ nem jelent szeparációt és elszakadást a közös egységes nagy kontinentális vagy emberi alaptól, mert ez a regionalizmus már maga egy egyesitő uj irányt képvisel, egy olyan kultúrát vagy eszmeáramlatot, mely az élethez, a nagy emberi életközösségek aktuális problémáihoz talán ha közelebb is férkőzött, mint ahogy azt esetleg a múlt helyesnek ítélte, mégis egyensúlyra, kielégítésre törekszik. Ez a regionalizmus az életben ténylegesen mutatkozó s érvényesülő ellentétek tendenciózus, nyílt s talán néha gyakorlati tárgyalásán át reálisan törekszik az összekötő szálak feltalálása s kézhezvétele után, vagyis célja az, hogy az általános emberit nem az elütő vonások elhallgatása utján érje el s valósítsa meg, hanem a kibontakozás útját az egymásnak ellentmondó jelenségek, érdekek, élet-megnyilvánulások millió és millió variációjában keresse. Látja, hogy a közös alapot jelentő klassikus műveltség nem óvta meg Európa békéjét s ha arra került a sor, nem oldott meg semmiféle ellentétet. Nem veti azonban mégsem el a múltnak ezt a közös emlékét, de nem is tulajdonit neki már oly fontosságot. Ez a regionalizmus hozzálátott
