Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-05-01 / 3. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István : Égő csipkebokor

Ahogy kilépett most a Tarajkán épült vendéglőből és az előre siető, szótlan idegen lány után ment sóvárogva, most is tudta nagyon világos tudománnyal, hogy bolondot cselekszik. Valami sok jó nem származhatik ebből az egészből, kíváncsiság, úri türelmetlenség, elkapatott kisasszony-szeszély ölelte meg ezt a barna lányt s úgy született meg az idegen, a kétszeresen, sokszorosan idegen falusi ember iránti vágyakozása, ha egyáltalán vágyakozás az s nem önkergető játék mindössze. Mert nem könnyű nevetgélő játék, annál valamivel komolyabb, az látszott az étteremben. Egész semmi játékra, cicázásra nem lett volna Gyurinak kedve, attól már régen elnevekedett, otthon sem gyakorolta. Úgy igen, ezt a komolyságot látta mégis megizzani a lányon s az is vonzotta, hogy úrinő, ha valami sokat nem is tartott róluk, mióta katonai őrmestersége idején volt már dolga szépen öltözött, ápolt városi személlyel is.

Ezután a mostani esete után úgy ment, mint aki tudja, hogy bolondot mivel, mégis cselekszi, mert a bolondság és a hősiesség közötti mélység fölött egy szál kötélen szeret lépkedni, ahogy bátorsága, vére és nagy akaratai unszolják.

A lány barna nyakán apró szemölcsöt figyelgetett, s onnan látta olyannak a sziklafalat, amelynek a szélén megállották, mintha kés vágta volna le a nagyobb feléből s innen hasonlította a tátrai hegyeket is apró szemölcsnek a világ testén. Neki is volt ilyen szemölcse a nyakán, a borbély hajnyiráskor gyakran belenyisszantott. Vérzett ilyenkor, vörös pettyeket hagyott a zsebkendőjén, a borbély csípősen fertőtlenítette.

Összetartozás van a világ dolgai között. Összefüggnek, egymásbakapcsolódnak, titkos vonzalmakkal sodródnak egymás felé. Nem tudnak egymásról, mégis egy anyától született tejtestvérek, csak sokszor különböző nyelveken nevekedtek s ha összedobja őket az élet, nem értik meg egymást.

Bizonyára ez az oka annak, hogy nem fordult vissza, de kíváncsian lépked az Ágota nevű lány után, akit délelőtt még nem ismert, a nagy hegyek tetején a levágott sziklafal meredélyénél, mindamelyet egy héttel előbb még előképzelni sem tudott volna, a világ hátának, az ingerlő járású lány s a saját nyaknak szemölcséről tartott belső megbeszélése után. Mert összetartozás van sokfajta dolog, élőlény között, közte s az idegen nőnemű valaki között is.

—No szépen vagy, ha már összetartozásról beszélsz, — így szólította meg magát. Ez volt az a pillanat, amikor még visszafordulhatna. Kis Erzsók is elbeszélte, hogy amikor az őzike elé tette a nagy tál tűzforró galuskát, az mohó szájjal szaladt neki, de a párolgó tészta megsütötte az Ínyét, prüsszögött, rázta a fejét s ott akarta hagyni. Fájdalmasan nyikkantott, telhetetlenkedve kapkodott, gyürkőzve, kínlódva evett, zabáit s leforrázta a belsejét.

Amikor elsőnek kapott bele a forró tálba, persze tudta a gyüge kis állati lélek is, hogy most jobb volna odébb állani.