Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-05-01 / 3. szám - Új magyar költők (Erdélyi József: Isten kovácsa), (Szabó Lőrincz: A komokodtól fölfelé), (József Attila: Megfáradt ember), (Simon Andor: Pihen az öreg bányász), (Fodor József: Szelidlábu napjaim)

Uj magyar költők*

ISTEN KOVÁCSA

Szemöldöke szemébe hullt,

felső bajuszaként,

ha berúgott, rázta koromlepte vad üstökét, behorpadt mellét verte két fekete öklivel.

— Isten kovácsa vagyok én,

a földön senkivel

nem cserélek 1 . . . hirdette a

tanyában szerteszét,

Isten kovácsa ? gondolám,

ez már aztán beszéd !

Sirját is láttam, hantja mint

melle, besüppedett,

fejtől sötét jegenyefa verte a kék eget.

ERDÉLYI JÓZSEF

A HOMLOKODTÓL FÖLFELÉ

A homlokodtól lefelé ha jött érzékiség akármi, egész testedben mindenütt jó cinkosra tudott találni. Milyen gyöngeség, hogy soha nem volt olyan jó örömöd, mint húsodat felejteni más húsok ajkai között !

S nem nézed-e irtózva most hogy mily hiú és ostoba a kedvek s nedvek részegen üdvözölt paradicsoma, a szép állat, amely nem is szép tán, csak a te pokoli kéjed önzése kényszerit hogy hizelegj s hazudj neki ?

* Az „Uj antológiádból. Fiatalköltők

100 legszebb verse. Összeállította Babits Mihály