Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István: Égő csipkebokor

óra alatt teljességgel kipihente magát, az utazást, az idegenséget. Ügy érezte a jobb percekben, hogy a betegségét is. Ilyenkor alig állhatta a hátára parancsolt helyzetet. Lába akarata ellen rugdosta a lábzsák bensejét, amelybe fülig bebújtatva tétlenkedett a szabad fekvőerkélyen. Isten csapásának mondta ilyenkor az idejövetelét, ahol gyerekként bánnak vele, túlságos mértékben agyonokoskodott ételekkel étetik, csecsemőként takarják és fektetik.

Hirtelen rosszúllét rohant rá ilyenkor. Elfúlt a túlságosan sok és finom levegőtől. Mellére szorította a kezét, kiáltani akart. Elszégyelte magát, fejére kapta a lábzsák felső lebernyegét, a sötétben vacogott, összezárta a fogait. Egyszer hangosan nyögte : édesanyám ! Utána felugrott, leszórta magáról a gyapjutakaróval is megbélelt zsákot, beszaladt a szobába s ott körbefutkosott.

Összecsomagol és hazamegy.

A tükör elé állt és megvizsgálta az arcát. Sápadt volt és két oldalsó behüppedése enyhén rózsaszínű. Térdei reszkettek az ijedelemtől. Mitől ijedt meg ? Itt, ezekben a percekben sokkal betegebbnek érezte magát, mint otthon. Beteg igazán csak itt lett, ahol betegként bánnak vele, babusgatják és ételébe, italába, a központi fűtésbe, az ágyába, rakoncátlan tüdejébe s még gondolataiba is belekukucskálnak.

— Ne gondoljon haza, a gazdaság gondjaira. Kellemes dolgokra gondoljon, nyugodtan feküdjön, — ezt tanácsolták a látogató orvosok.

Meg ezt is.

— Ha nem bir feküdni, egyszerre idegesség fogja el, ne keljen fel, hanem próbálja ki magát. Maradjon fekve, szorítsa össze fogát, öklét, mondjon ilyeneket magának: Szégyeld magad. Ekkora erős legény. Maradj nyugton, aki nem uralkodik magán, nem is ember. A segédorvos úr négy évig Omszkban feküdt éjszakákon a kemény priccsen, a fogolytáborban s az mentette meg a bolondulástól, hogy ilyenformán diskurált magával. Most hasonlítsuk össze a fogolytábort evvel a gyönyörű szanatóriummal.

— A lövészárkot én is ismerem, a kaszárnyákat is, — igy felelt nekik.

. Helyeselték :

— No lássa!

— Csakhogy ott akaratom ellenére senyvedtem, amiképpen a doktor úr is Omszkban. Ott tudtuk, hogy el nem szökhetünk, a becsület, a parancs, a kényszerítés végett... Most pedig olyat csináltam, ami, már ne haragudjanak érte, ostoba elszámitásnak látszik előttem. Önként jöttem a fogságba. Rá még, pedig tehetném, hogy akár ma elmenjek, maradok, s ezt nehezen viselem.

— Beteg, meg kell gyógyúlnia. Mi itt meggyógyítjuk.

— Csakis erre számitok... Hanem mért van az, hogy akkora rosszúllétek fognak el, mintha a mejjem, gyomrom ki akarna sé