Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Kritika - Egri Viktor: A Manci
Kritika nikus állapot. Mély pszihológiai elmélkedései ezek az írónak, ha kissé talán irreálisak, transzcendensek is. Herz dr. nőies tehetségét, intuitív művészetét elvégre plauzibilisabban és reálisabban úgyis magyarázhatta volna, mint eszközt kétségtelen céljához: férfitársaiban minél tökéletesebben a nő illúzióját és nemihatását kelteni. Megható objektivitással és őszinteséggel rajzolja még meg az író saját érzésvilágát, mély vallásos érzéseit, tompa fájdalmát apja halálhírénél, borzalmait a tébolytól, kisértő nemi vágyait. A leplezetlen őszinteség és nemilluzionált, nem-torzított pragmatikus valóság regénye a fekete kolostor. Toperczer László A MANCI (Bródy Lili regénye, Budapest-, 1932). A történet mindennapi. A Manci, valaki a tízezrekből, érdekesség és jelleg nélküli arc, tucatember. Ez a cél és irány nélkül vegetáló tucatember összeroppan, amikor először szembetalálkozik az élet valóságaival, amikor a férfi, akinek odaadta magát, megunja és otthagyja. De Manci ebben a legősibb asszonyi fájdalomban emberekkel találkozik, akik egy intellektuálisabb szférából valók és megnyitják számára az uj élet útját. Lassan eszmélő embersége az első önálló vonásokat kapja. A Manci addig az apró hóbortokkal, hisztériával terhelt pesti „urilány“, akinek modernsége abban csúcsosodik ki, hogy a férfinak, akijkevesli a csókot, odaadja magát. A sorsa: hogy az a tipikus jampec, akinek karjaiban aszszonnyá lesz, megunja és otthagyja. Megérdemelt ez a sors, mert még a jampecpartner is megérzi rajtuk a meddő befejezettséget: a teljes emberi céltalanságot. „Mi lesz a Manciből?“ kérdi a jövőféltés minden árnyalatával az egész környezet a csalódás előtt és hogy mi lesz belőle, azt akarja bemutatni az iró. Manci megkapta az élet első kíméletlen ütését és felébred; a tucatsorból kilép az egyén. Be van ültetve az ember emlékekkel, színnel, szaggal, izekkel — akár egy elvadult kert, ahonnan mintha már nem is lehetne kigyomlálni az emlékdudvát. Manci lelkén idegen kezek kertészkednek. A sánta tizenhétéves freudista Olgi, a regénynek egyik legmelegebben megrajzolt és meglátott alakja, rávezeti a szublimálásra. Ahogy Olgi mondja : a szenvedés-energiákat konstruktív munkára kell átalakítani. A sötétben élt Manci megismeri, hogy izgalmas, élő, eleven világ árad körűié, mely eddig szürke unalom volt és melynek ezer rejtélye izgalmasabb, mint az az eszmény hijján való szerelmi játék, amit eddig az élet teljének és csúcsának tartott. A Manci jó anyag, aminek kihangsulyozása egy kicsit hihetetlennek látszik ; Manci dolgozik magán, felkészül a munkás életre, átérezve, hogy a komoly munka erkölcsi cselekedet. A könnyelmű, léha Manci, a kerület titkos szépségkirálynőjelöltje, aki hollywoodi álmok színes pillangóit kergette, megjózanadik, filmszerű gyorsasággal munkás Margittá vedlik, aki maga akarja megszerezni kenyerét. Az uj élet küszöbén még egy közbevetett állomás : a semmeringi hetek, ahol az uj férfi, Lénárt, a bankigazgató, a szerelmes ember jogával közeledik. Ez az uj férfi hozza vissza régi fölényét és a frissre, édesre és tehetségesre ébreszti, ami a komoly Margitban még Manci-hozomány. De
