Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Bartalis János: Az ősi házban (vers)
BARTALIS JÁNOS: VERS AZ ŐSI HÁZBAN Isten. Teremtőm. Atya. Ezerfélekép próbálom. Forgatom. Nagy a magányom. Érzem jelenléted e régi házban, mint levendula s zsálya illatot, mit bús szivemre szivok. Betöltőd a füstös gerendák közét. E ház mindig suttogás és ima helye volt, a szent istenfélelemé. írva vagyon: „Itt élt és halt Lászlóffy Sándor ki e lakot épité Kosályon“. A nagy ős. „Szerette az Istent.“ Majd utána egy táblabiró következett: Murát Sándor. Ki visszajött egy komor álmával az ősökhöz meghalni. Pár bús évet élt itt. Járkált a temetőben ibolyát szedni. Mint bús fáklya kilobbant : „sokat imádkozott.“ Utána Bartalis János következett. (Halvány csillag élete párja.) Költősors ... Bús vihar ... Kálvária ... S az ősi házban szép szent virág nyílott. S most nem tudom — ha én elmegyek, utánam ki jő, a sorban ki következik? A nagy világégés kivetett ide, a nagy vihar elsodort ide, mint falevelet. S én megakadtam a régi hajlékban, ez istendicsérő szikla árbocban. És most próbálom, ezerfélekép próbálom F orgatom. „Isten.“ „Teremtő.“ „Atya.“ Erdély. BARTALIS JÁNOS
