Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

is, erre irányult minden, e kötetbe most egybefűzve bemutatott politikai és társadalmi munkásságom. A kiválasztott anyagnak lehetőleg időrendben való közlése fel akarja tüntetni az itt élő magyarság politikai és társadalmi élete kialakulási menetének képét, — a tárgyi csoportosítás pedig az áttekinthetőséget és az egyes kérdésekben való gyorsabb tájékozódást kivánja elősegíteni. Ezt akarja előmozdítani a név- és tárgymutató is. A könyv tartalmának összeválogatásánál a leggondosabban kerültem és kihagytam lehetőleg minden személyi vonatkozást és a felvilágosító jegyzetekben is csak a legszükségesebbekre szorítkoztam. Igaz, hogy ez az egész anyag viszonylag csak egy kis, szűkebb körre vonatkozik és ezért a fejtegetések, — az erős megrostálás és a helyiérdekű dolgok lehetőségig való elhagyása dacára is — elkerülhetetlenül visszatérő k,*) — igaz az is, hogy mindezek megismétlésének talán kevés is lesz a közvetlen, gyakorlati eredménye, mégis úgy érzem, hogy e munka még így sem hiábavaló,, mert a nemzeti érzés és öntudat ébrentartására a kisebbségi sorsban nagyobb szükség van, mint egyebütt. Egységes, nagy nemzeti államokban ez az állami és társadalmi életnek olyan természetes előfeltétele, mint a szerves lények életének a levegő. Senki nem is beszél arróL Ez a kötet igazolja azonban, — sok-sok, a kisebbségek sorsának javítására irányuló írás mellett, — hogy az itteni levegő, — hogy lehető udyariasan és óvatosan fejezzem ki magam, — a kisebbségek, különösen a magyarság nemzeti létének megmaradásához, nem éppen éltető. Éppen ebből folyólag, a változott közéleti viszonyok folytán reám is hárult kötelesség mikénti teljesítése tekintetében vezető elgondolásaim egy jó része közreadásának szerénytelenségét mentse ki az a jószán*) így különösen az iskola ügyre, kulturális kérdésekre, a nyelvhasználati jogra, az állampolgárságra, a régi nyugdijasokra, a földreformra, az autonómiára, a szlovákokhoz való viszonyunkra stb. vonatkozóan. 7