Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) a kis országot is olyan erkölcsi erőtényezővé emeli, amely a mi sorsunk javulását is kell. hogv előmozdítsa, — mert amint Szent István korában a minden oldalról körűifogott magyarságot a nyugati kultúrához és eszmékhez való csatlakozása megmentette a megsemmisüléstől és aztán részese és védője lett a kereszténységnek és nyugat kultúrális fejlődésének, — úgy a szenvedések után lenyugodott és megizmosodó magyarság a nyugati, valódi demokratikus polgári haladás útján, megfogja találni a művelt világ máris egyre fokozódó rokonszenvét, bizalmát és támogatását I Az itt élő magyarság is a demokratikus fejlődés útján igényli polgári jogainak teljességét és ezen alapon remélheti ugyanezen rokonszenvnek és bizalomnak kisebbségi sorsa felé fordulását, de épp ezért: el kell hallgatni nálunk is, minden párt- és felekezeti viszálynak; a magyarság boldogulását türelemmel, kitartással, bizalommal és egymás iránti megbecsüléssel kell szolgálnunk. Ennek az útja pedig a két pártnak hátsó gondolatok nélküli, baráti együttműködése, nem nagy vissza. További programot nem adott. Felszólalásával a szeptemberi vita lényegévé a kérdés felszínen tartását tette. — Utolsónak Briand beszélt. Szerinte a Népszövetség teljes tudatában van annak, hogy a kisebbségek reábízott védelme milyen fontos feladat. A Tanács — szerinte — lelkiismeretesen járt el és jár el. A madridi procedura kritikáiról megállapítja, hogy még korai volna kritizálni ezt a reformot, mert még nem is volt idő és alkalom arra, hogy bebizonyuljon, hogy jó-e, vagy rossz? Megemlékszik a Népszövetség kényes helyzetéről, amit védeni kell minden kilendűléstől, mert az a békét veszélyezteti. A kisebbségi szerződések nem arra valók, hogy államot teremtsenek az államban, hanem az együttes munkát hivatottak biztosítani. Az asszimilációs teóriára vonatkozólag egészen homályosan beszél, egyszerűen utal Chamberlain erre vonatkozó beszédeire. (Csakhogy Ch. előbb helyeselte, később tévedésnek minősítette ezt az elméletet !) és a szokott lendülettel és tapsok között befejezésül annak a reményének adott kifejezést, hogy eljön egyszer az idő, amikor a kisebbségek részt fognak venni az állam nemzeti életében.*) Ezek után a vita lefolyásáról a svájci Motta referált. Jelentése várakozáson felül jól sikerűit. Rövid történelmi összefoglalás után, a melyben utalás történt a madridi procedúrára is, kiemeli, hogy senkisem akarta, hogy azon most, mindjárt, változtassanak. — Kifejti, hogy a Népszövetség egyhangú véleményekép állapitható meg az, hogy a kisebbségi kérdés megoldása az érdekelt államok igazságosságán és a kisebbségek lojális viselkedésén múlik és reméli, hogy a kivánt együttmunkálkodás nem fog sokáig késni. Természetes, hogy ez az összefoglalás nem pont, hanem — gondolatjel! A kérdés Dr. Curtius beszéde alapján — t. i. hogy az a kérdés, mit kell most tenni — továbbra is nyitva maradt. — A kisebbségek talán sokat várnak, — az érdekelt államok talán félnek a Népszövetség beavatkozásától. A megoldás lehetőségeiről itt vitatkozás nincsen helyén. A folyó év nagy eseménye azonban az, hogy a kérdés végre oda került, ahol egyedül vitatható meg tárgyilagosan és a beszédemben annak idején jelzett hosszú-hosszú uton ez egy fontos állomás! *) Ez az, a mit legújabban az „assimilatio" helyett egy uj, rejtélyes fogalom alakjában „adaptatio"-nak neveznek. (Adaptatio = hozzáalkalmazás ) 202