Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) Mert nem az a prius, hogy kényre-kedvre megadjuk magúnkat és várjuk, hogy e jogainkat alamizsnamorzsákként esetleg részletekben megkapjuk, hanem az, hogy hátsó gondolatok nélkül, ne látszatra, hanem tényleg részesei legyünk annak a sokat hirdetett demokráciának, amely ez állam polgárai részére a polgári és emberi szabadságokat teljesen egyformán biztosítja( ?) Ez a politika jogos, — ez a politika reális, — ez a politika becsületes! Nekünk a kisebbségi politikában, a mi helyzetünkben, többre módunk és alkalmunk aligha is van, de legalább ennyi önérzetnek és öntudatnak a fentartása csaknem történelmi hivatásunk, mert ha akár a félelem, akár a gond, a szegénység vagy szükség még ezt is lebírná, — akkor a legközelebbi nemzedékünk tényleg az asszimiláció sírjában tűnnék el. A messzebblátó nagy nemzetek ha nem is sokat törődtek ban emlékeztek meg róla, mert program szerint, a kérdést a VI. Bizottságban akarták közelebbről megvilágítani. — A szakbizottságok (commissions consultatives) ugyanis azok, amelyek a Népszövetséget feladatainak megoldásában támogatják. „E politikai bizottságok jogállásának lényege, hogy kizárólag előkészítő és véleményező szervek, önálló határozati joggal nem birnak. E bizottságok dolgozzák ki a közgyűlés és Tanács részére az egyes kérdésekre vonatkozó szakértői jelentéseket, de jelentésük jogerőre csakis akkor emelkedik, ha a Tanács vagy Közgyűlés azt magáévá teszi. — 1921 febr. 21-én küldött ki a Tanács egy kiváló jogászokból álló szakbizottságot, a Commission des Amendements-t, a Népszövetségi Egyezség-okmány esetleges módosítására is irányulható eljárás kidolgozására. (V. ö. Dr. Mengele Ferenc : A Népszövetség jogi és politikai rendszere 142—143.) A VI. (politikai) bizottság az, amely elé került végre a kisebbségek ügye. Ennek a ténynek rendkívüli jelentősége abban van, hogy e kérdéssel, mint ilyennel, mint világproblémával és nem mint egyes panaszok felülbírálásával foglalkozott végre a Népek Szövetsége. A bizottság munkája Koch-Weser volt német miniszter, német delegált (aki az első héten a német külügyminisztert helyettesítette) nagy beszédével kezdődött. Erősen bírálta a madridi procedura gyakorlati alkalmazását, — a beérkezett petíciókat megtárgyaló állandó hármas bizottság, sőt a Tanács munkáját is. Kifejtette az 19^9. év juniusában, nagy előrehaladásnak elismert procedura elégtelenségét, a panaszok nyilvános tárgyalásának és egy állandó kisebbségi bizottság létesítésének abszolút szükségességét. Azt bizonyította, hogy a Népszövetség intenzivebb munkája ez irányban nem hogy ártana a Szövetségnek, ellenkezőleg csak hasznára lehet, mert a kisebbségek, akiknek szerződéseit és „szent jogait" a Szövetség garantálja, ez esetben fokozottabb bizalommal közelednének a Népszövetség felé. Azzal fejezte be a kisebbségi jogok védelmében nagy jelentőségű beszédét, hogy az európai népek megnyugvásának és összefogásának az útja nemcsak a leomló vámsorompókon, hanem elsősorban a megbékélt kisebbségeken át vezet. A német delegátusnak Beneš, csehszlovák külügyminiszter válaszolt. Ő, mint „a kisebbségek barátja" (!!) és „mint a kérdés megoldásának egyik párlfogója" (!!) hajlandó a VI. Bizottság hatáskörének keretein belül a kisebbségi kérdést minden oldalról megtárgyalni. (A bizottsági tárgyalás [hatáskörét 1. fentebb!] ugyanis teljesen veszélytelen és annak praktikus hatása, kötelező ereje nincs — hazafelé, Genfben pedig tetszik!) A kisentente ezen álláspontját, ahhoz csatlakozva, a lengyel külügyminiszter fejtette ki bővebben. Anémet javaslattal szemben azt vitatja, hogy már a madridi procedura is meszszemenő kedvezmény és a Tanács semmiféle messzebbmenő ujabb határozatot nem 200