Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) 17. Magyar problémák. (Beszámoló Rimaszombaton, 1928 február 19-én. (Részlet.) ...Kisebbségi életünk immár tizedik esztendejében lehet-e örömteli eseményekről még beszámolni? Az általános politikai helyzetet tekintve bizonyára nem! Némi megenyhülés csak abban tükröződik, hogy a magyarság kezdi önmagát megtalálni, kezdi egymást megértem és rájött arra, hogy vigasztalannak tetsző sorsunkban elengedhetetlen kötelessége az öntudatos, vállvetett küzdelem, soha egymás ellen, mindig egymás mellett. Megértettem ugyan azt, ha akadtak jóhiszemű emberek, akik az opportunitás eszközével vélték sorssújtotta fajunk jobb jövőjét szolgálni, — de kezdettől fogva láttam azt is, hogy az alkalmazkodás módszere sikerre vezetni nem jog. Az opportunizmus nem vezet eredményre. Nem pedig azért, mert itt szemben áll két olyan akarat, amely jó ideig még csak összeütközésre vezethet. Szemben áll a kisebbségi nemzetek akaratával a »győzők« makacssága. Az egyik akarat az, hogy az uralkodó nemzet, a győzelem mámorától elragadtatva, a maga igaz jogának tart mindent, amit egy nemzeti állam kiépítése szempontjából, történelmi és szerződési jogokon átgázolva, elérni akar. — Ezek a csehszlovákok. — A másik akarat azt mondja, hogy minden szenvedés árán sem enged emberi és nemzeti jogaiból, nem legalább abból a minimumból, amit a békeszerződések részére biztosítanak. — Ez a kisebbségi nemzetek akarata. Mindmáig azonban a hatalom csak az első akaratot segíti előre. Ezért látszik reménytelennek, az igazság minden ragyogó 149