Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) II. 13. A demokráciáról. (A Kassán, 1927 okt. 9-én tartott választógyűlésen.) Tisztelt Választóközönség ! Amikor pártunk helyi vezetősége a városi képviselőtestü­letbe, társaimmal együtt, engem is jelölt, ezt megköszönő sza­vaimban*) kifejtettem azokat a meggondolásokat és tolmácsol­tam azt az érzést, amely bennünket a jelöltség elfogadására bírt. Bizonyára nem a szereplés vágya, vagy az egyéni előre­törés óhajai! Még ha szunnyadna is valamelyikünkben ilyes érzelem, arra a mai idők, minékünk, aligha kedvezőek. A mi »demokratikusának mondott államunkban az ilyen, egyébként kétségtelenül megtisztelő, bizalomból ugyanis a megválasztottra egyénileg esetleg sok nehéz óra, sok izgalom, sok megpróbáltatás fakadhat. Vájjon miért ? »A demokrácia jelszónak ellenünk jorditásu. Azért, mert, a most folyó választási küzdelemben is, politikai ellenfeleink a »demokrácia« jelszavával díszítik ugyan fel pártprogramjaikat, egyúttal azonban nyíltan hirdetik, hogy mi vagyunk azok, akik ez eszmevilágba magunkat beleélni nem tudjuk, — abba beleilleszkedni nem is akarunk, — a szerintük reakciós múltat sírjuk vissza és éppen azért, kár is mi velünk, kár az egész maradi szlováksággal —- magyarsággal sokat törődni. — Legokosabb menni a cseh nemzeti államnak »demokratikus alapokon« való kiépítése felé és simára henge­relni az e célhoz vezető útat. *) 1. 116—121. oldalt. 122

Next

/
Thumbnails
Contents