Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) hogy a Népszövetség szabályozásában a béke elve az igazság elvét háttérbe szorította eddig. «Peace before justice.« Ez a felfogása a kisantant politi­kusainak is. A jelenlegi birtokállományuk mindenáron való megtartása politikai végcéljuk. Genfi világgazdasági értekezlet. Bizonyság erre a mostani genfi világgazdasági értekezle­ten Stodola csehszlovák delegátus fejtegetése, amely szerint a »gazdasági fejlődés főfeltétele( ! ?) a békeszerződéseken nyugvó politikai stabilitás.« Ma azonban, nem a jelenhez görcsösen kapaszkodók, de a tisztán látók, nem ezt, de azt hirdetik, hogy nem a kikény­szerített, de az igazságos béke a jövő egyedüli bázisa és ma­gának a Népszövetségnek is létalapja. Idézem az előbb említett műből ennek bizonyítékául lord Robert Cecil szavait, mely szerint a Népszövetség alapját két eszme alkotja : a háborúk hatályos megakadályozása és a nem­zetközi igazság hatályos megvalósítása. Ennek hirdetése és követelése tehát nem ábrándozás hanem konkrét politikai célkitűzés. Úgyszólván az egyetlen, amelytől az utódállamokbeli magyarság mostani képtelen hely­zetének megváltoztatását várhatja, amelynek szolgálatába állí­tandó tehát minden politikai (így legközelebb a községi vá­lasztási) —- társadalmi és sajtóagitációnk. Ez az út ugyan esetleg még hosszú, — mindenesetre ne­héz, mégis amikor mi ezt hirdetjük és követjük, nem a felle­gekben járunk, de a kifejtettek szerint immár realizálódó ala­pokon állunk, amely alapon kitartanunk kell a jövendő érde­kében és amelyen kitartani lehet is, mert «az igazság — mon­dotta már Deák — oly nyugalmat ad a léleknek, hogy a leg­súlyosabb eseményeket is, ahhoz ragaszkodva, be lehet várni«. A mi igazságunk pedig az, hogy mi itt nem legyőzött, de ezer év óta itt élő nép vagyunk, amelynek jogait nem lehet elte­metni. Tiírtünk és szenvedtünk idáig eleget. Hány embernek jutott itt bebörtönzés, hontalanság, családjától való elszakítás és koldus szegénnyé levés oszt ál y é szül, — mióta a sors keze reánk nehezedett? Mégis tűrtünk, úgy, ahogy szintén Deák tanította: — »méltósággal«. 114

Next

/
Thumbnails
Contents