Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)
ezeket a betelepedett vendégekre és jövevényekre is kiterjesztik. Kassa polgárai nemzethűségüket kimutatták azzal is, hogy műemlékeikben, intézményeikben, pénzeiken, pecsétjükön, utcaneveikben, a magyarok Patrónájának, Szent Istvánnak, Szent Imrének, Szent László királynak s az Árpádház többi szentjeinek emlékét örökítették meg s örökítik meg ma is. IV. Márton pápának, 1283-ban a kassai szegények ispotálya ügyében kiadott okmánya Kassa legelső ismert templomát, Szent Erzsébet kassai templomának ,,Ecclesia sancte Elisabet de Cassa" nevezi. Ugyancsak e jótékony szentet ábrázolja Kassa tanácsának a legíontosabb közérdekű okirataira függesztett legősibb nagy viaszpecsétje e felirattal: S. EL1SABET SIG1LLUM CIVIUM DE CASSA. „Szt. Erzsébet Kassa polgárainak pecsétje." Az ősi kassai Szent Erzsébet Dóm, világviszonylatban is legelsőrendű középkori műkincseivel, úgy a magyar királyleánynak, mint az Árpádház többi szentjeinek s több kiváló királyainknak valóságos apotheozisa s egyben a kassai polgárok mindenkori magyar szellem- és érzelemvilágának is a dicsérete s nincs a városnak egyetlen műemléke sem, amely műbecse mellett nem lenne egyúttal a kassaiak magyar hazafias nemzethűségének a hirdetője. A magyar nemzeti múlthoz való kegyeletes ragaszkodás Kassa polgárainak a lelkében, nyelv, vallás, társadalmi tagozódás különbsége nélkül mindenkor élt, még azokban is, akik