Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)
Kassa Története - Kassa régi bíráskodása
valaki a polgárok közül zsidót a házába szállásra elfogadni merészelné, az illető, mint a nyilvános rendeleteknek megsértője, bírság címén 12 forintot tartozik lefizetni, a zsidó pedig, aki magánházban, itt bent, vagy kint (a külvárosban) találtatik, annyiszor a mennyiszer egy forintot lesz köteles fizetni." • » « 1765 május 17-én a tanács elhatározta, hogy „mindazon vadászok, akik a magisztrátus joghatósága alá tartoznak, s akik nem csupán időtöltés vagy üdülés céljából, hanem mintegy hivatásszerűleg, még ünnep- és vasárnapon is, az istentisztelet elhanyagolásával, a vetéseken, szőlőkben s az erdőkben kutyájukkal vadásznak s ezáltal másoknak helyre nem hozható károkat okoznak, a jövőben a kutyákkal való vadászattól eltiltatnak." • « » • A bűnügyi ítélkezésnek a szigora a XVIII. században jelentékenyen enyhült. A zsákbavarrás és vízbefojtás büntetése akkor már nem fordult elő. Mária Terézia 1768-ban, majd pedig az 1791. évi országgyűlés XLII. törvénycikke eltiltja a kínvallatást. A halálos ítéletet csak királyi jóváhagyással volt szabad végrehajtani. A század vége felé Kassának már nincs is külön hóhérja és szükség esetén Pestről kellett őt lehozatnia. A XX. század elején 1820-ban hivatalosan beszüntették a derest és a botbüntetést. * • * Az utolsó nyakazás Kassán 1837 szeptember 4-én történt, amikor Borza György vincellért és Nádaskay Józsefné, szül. Perzsenszky Máriát végezte ki Schich Pál pesti hóhér. Bűnük az volt, hogy a szőlőben együtt gyilkolták meg a nő fivérét Perzsenszky Lászlót, a kassai helvét vallású egyház rektorát. » * • A Kassa-városi magisztrátus bíráskodási jogát megszüntette az 1871 :XXX. törvénycikk, amely a közigazgatást a törvénykezéstől elválasztotta s az utóbbit a független bíróság jogkörébe utalta. A városi hatóság azóta csupán csekélyebb jelentőségű kisebb polgári, u. n. bagatell ügyekben támadt pereket intéz el. Megbízottja a közigazgatás valamely tisztviselője, akinek bíráskodása inkább békéltető, mint büntető jellegű. is* 275