Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa Története - Kassa régi bíráskodása

is holt, azért kévánnya az Nemes Fiscus, hogy mint deliberatus uxoricida érdem szerént büntettessék megh, juxta Puct 1. Tit. 25. Deer. Incip. T. menti magát, hogy miolta el vette volna Feleségül azolta mind rosszab és tisztátalanul viselte volna magát, nem gondolván sok ízbeli intésseivel és fenyegetéseivel, így történt volna penigh mostan dolga: hogy Csicseriné küldött káposztáért hozzá s mondotta volna neki, mint ura, eredgv, adgy, mellyre az Felesége ezt felelte volna, hogy ő bizony restelli: Ere azt mondotta volna: El mennél bizony oda ahol bocsájtanak; mellyet halván az Felessége megoldván kést fogot volna hozzája. E2t latvan ugy ragadta volna osztán az kardot s föl ütötte volna vele; Annak utánna az Felessége az katonák közibe szorulván ugy találta volna nem akaratyával az hegyestőrei megh szúrni. Délibérât: Első instantiaban marad most dolga." A következő tárgyaláson 1654 március 20-án a szentencia ez lett: ,,I. pretendállya hogy az szegény Felessége halála előt megh kegyelmezett volna néki azt mondván ugyan átok alatt, hogy az ő haláláért őtet senki megh ne ölesse s ne is sanyargassa, a mint hogy ezt megh is bizonyíthatná becsületes concivis emberekkel; azért az Nemes Tanács gratiajat várná fejére. Deliber: Az következendő térvényszékhez haliad. Procurator fisci: Az nemes Tanács gratia ja ellen én nem szollok; mindazon altal ha megh engedett volna is néki az Felessége, az Nemes Magistratus tudván az nyilván való homicidiumot tiszti s hivatallya szerént kemény büntetés nélkül nem hagyhatná." Végre 1654 március 27-én volt a végső tárgyalás, amelyen Vass János és Schirmer János polgárok mint protektorok keresztény könyörületet kértek a vádlott számára. A tanács a következő ítéletet mondta ki: ,,Sententia. Minthogy az Lippay István sem az Istennek szentséges parancsolatitul és kemény fenyegető ostoritul, sem penigh az világi törvényeknek és magistratusoknak az gonosztevők ellen való rettenetes büntetésektől nem félvén, sőt azokat megh szegvén, hitvös Felessége ellen, az kit mások ellenis megh kellett volna hiti s kötelessége szerint oltalmazni, fegyvert nem csak vont, de ugyan maga fegyverével kegyetlenül s halálosan által vert, melly sebben Felességének mégis kellett halni, a 265