Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa Története - Simplicissimus és Evila Cselebi adatai Kassáról

Ekkor szokták a mesterinasokat is fölszabadítani. Ketten viszik egy rúdon a vízmedencéhez és beledobják őt. Mi­dőn jól megfürösztötték, újra fölveszik, s mint valami levá­gott ökörrel, útközben többször megpihenve haladnak, úgy­hogy a szegény fickó majd megfagy, amíg a céhházhoz hoz­zák. A nőtlen legényeknek a következő bajnoki tornajátékot engedik meg: Egy hetyke legény a másikat kopja- vagy lándzsaszúrásra hívhatja ki. Ezt azonban egy forint lefizetése mellett a városbírónál kell bejelenteniök. Ha ez már meg­történt, a bíró megparancsolja mind a kettőnek, hogy hús­hagyó keddig, a lándzsaszúrás napjáig egymást ne bántsák, ne távozzanak el a városból, s ha a viadal napja elérkezik, védőpáncéllal, karvédővel (Carwaschen) és jó lóval lássák el magukat. Az egyenlő hosszú kopjákat, vagy lándzsákat, természetesen vashegy és csalárdság nélkül, maga a hatóság adja. Midőn nekik egy-egy kopját átadtak, meg nem nyergelt lovon kétfelől egymásra támadnak, s aki versenytársát a ló­ról letaszítja, az a győztes fél. Gyakran egy jókora husángot is vesznek a felek magukhoz, s aki versenytársát a földre terítette, leugorva lováról, őt alaposan el is veri, ami viszont a győztessel is megtörténhetik, úgy hogy a kihívó kapja a verést és gúnyt. Ha a kihívott fél nem akar a bajvíváson megjelenni, ellenfele a hentestől egy hólyaggal bevont lámpást vesz, égő gyertyát tesz bele, azt egy ócska, rongyos nadrággal együtt a lándzsára tűzi, belovagolja a város utcáit s megnevezve ellenfelét tudakozódik: nem látták-e azt a fickót valahol, vagy tudják-e: hol lenne található. Ezt az illetőnek, aki nem jelenik meg, el is kell tűrnie. ötven, sőt több darabont van azzal megbízva, hogy a feleket, ha eléggé elbántak egymással, szétválasszák, s lcgeniek, az eöreghj szokot exercitiumokat ugi mint Ludniak szakasztast, eöklelést az nemes tanács engedne megh. Sup(licaknak): Del(iberatum): Mint hogy eő Felséghenek az mj k(kegyelmes) Asszoniuknak (Károlyi Zsuzsanna) kedve vagion annak nézésére Megh engedhedtetet illien con­ditioval, hogy minden haborusagh nélkül vigiek vegben dolgokat." — A kassai tanács 1621 február 18-iki jegyzőkönyvében olvasható: „Mészá­roslegények supplicálnak, hogy a tanács a lúdnyak szakasztást engedné meg. Deliberatum: Megengedik." — Kassa, v. lt. 114

Next

/
Thumbnails
Contents