Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa Története - Simplicissimus és Evila Cselebi adatai Kassáról

tünk kifelé. Az ily járatokon, vagy csigalépcsőkön úgy el le­het tévedni, hogy valaki órákhosszat bolyonghat, amíg visz­szatalál. A templom erkélyein néhány száz, sőt ezer, Doppel­hacken puskával 6 fölfegyverzett ember is elfér. Nyár folya­mán a polgárok itt ily puskával lőgyakorlatokat tartanak s azt menetelés közben vállukra támasztva elsütik, sőt amikor az ily gyakorlatokról rendben a városba vonulnak, a temető falánál, amely mellvédnek is szolgálhat, fegyverüket még kétszer elsütik. A dobos ily felvonulásnál rém nagy dobot visz, hogy azt a lövéseknél megszólaltassa. A templom tornya rézzel fedett, a harangtornyot borral kevert mézzel falazták. A katolikusoknak, lutheránusoknak és kálvinistáknak a városban nagyhírű, jól felszerelt iskoláik vannak. Egy fél székeskáptalan is van itt, mert az egri püs­pök, aki Gohas-ban (Jászon) lakik, minden nagyobb ünnepen itt celebrál. Itt székel a generalátus, amely a császári tiszteken és hi­vatalokon kívül igen jól berendezett szerraktárral rendelkezik. Háborús időben hozzá tartoznak az összes erdők, várak, vég­helyek, megyék vagy ispánságok és városok. Három mért­földnyire innen már a hódoltsági terület van s különösen a martalócok miatt igen nagy a bizonytalanság. Ezek a rablók a törököktől átszökött hitehagyott keresztények, akik ide­oda kóborolva keresztényeket fogdosnak el s adják el őket a törököknek. Említésre méltó az is, hogy a kassai plébánia-templom oly nagy, hogy ha egy fonállal minden élben körülvonjuk és lemérjük, a város egész hosszát kapjuk meg, s ha valaki a torony alatt áll, amelyet három darabont éjjel-nappal őriz, a fent lévő tábori dobot alig hallja, de ha jó két órányi távol­ra megy, különösen Eperjes felé, oly jól hallja, mintha a közelében állana. Azt beszélik, hogy a templomot két nyolcszögletű tor­nyával három király építette, de nem ők, hanem kiváló alki­mista szerzetesek fejezték be s azután a még életben lévő három királynak ajánlották azt fel. Ezek idejöttek, hogy meg­6 A Doppelhacken öblösebb csövű, villaszerű állványra támasztható nagyobb puska voll, amelynek golyója kétszerese volt a Hackenbüchsen nevű puskába használt négy latos golyónak. 108

Next

/
Thumbnails
Contents