Marosi Ernő: Henszlmann Imre és Kassa városának ó német stylű templomai (Argumentum Kiadó - MTA Művészettörténeti Kutató Intézete)

lének vége felé kell tennünk". Ez az okfejtés mindjárt a Henszlmann által alkalma­zott datálási módszer iskolapéldája. A stiláris alapon való datálás azért szükséges, mert írott forrás az építéstörténet megalapozásához nem állott rendelkezésre, vi­szont a szigorú módszertől máris eltér: kisegíti magát „a történet általános viszo­nyaira" való hivatkozással, vagyis azzal a meggyőződéssel, hogy a Szent Mihály­kápolna Kassa alapításának, német településének korszakából származik. 3 8 A sti­láris-morfológiai érvelés lényegében ehhez a meggyőződéshez igazodik, s ered­ménye egységes terv szerinti, 1250-1270 közötti építés feltételezése. Ezt a datálást a dóm Steindl-féle restaurálása során, 1884-ben a Henszlmann által elvégzett ásatás eredménye ingatta meg. Ekkor kerültek elő a Szent Er­zsébet-templom diadalíve alatt egy korábbi templom szentélyének alapfalai, s az ásatás hamarosan tisztázta a korábbi templomépület egész kiterjedését is. j9 Henszlmann még azt hitte, hogy két 13. századi épületet talált, Sztehlo Ottó azonban felismerte, hogy a maradványok nem egységesek: a régebbi templom hajója 13. századi volt ugyan, szentélye azonban, amelynek lábazati profilja összehasonlítható a Szent Mihály-kápolnáéval, s azzal azonos szintben is he­lyezkedik el, 14. századi átépítés eredménye. 4 0 Sztehlo helyes megfigyelései alapján igen bonyolult és sok tekintetben kalandos építéstörténetet rekonstruált az első plébániatemplomról, amelynek megítélése az ásatási megfigyelések elégtelen dokumentációja és a kutatás megismételhetetlensége miatt nehéz. A Szent Mihály-kápolnának 14. századi építési idejét azonban ma már senki nem vonja kétségbe. 4 1 Mindezeknek fényében igen helyesnek tűnnek Henszlmannak azon meg­figyelései, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy az épület nem lehet a góti­ka virágkorának emléke, hanem annál későbbi. Összehasonlító anyaga (Stieg­litz nyomán a straßburgi Münster kapuzatait idézi, a kvalitáskülönbségtől és a feltételezett egyidejűségtől eltekintve, lényegében találóan) viszonylag cse­kély volt; másrészt (nemcsak ő, hanem valamennyi kortársa, egészen a 19. szá­zad legvégéig) igen elítélő véleménnyel volt a későgótikáról, ezért tartózko­dott a késői datálástól. Ez a későgótikával szembeni ellenszenv az oka annak, hogy Henszlmann egész leírása úgy szól a Szent Mihály-kápolnáról, mint egységes épületről, s (északi falának nyílása és déli melléképítménye kivételé­vel) felmérési rajzán is így ábrázolja. Pedig erősen átépített állapotban ismer­hette meg, s eredeti alakjához képest a legjelentősebb változást a Szathmári György püspök által 1492 táján hozzá építtetett későgótikus északi hajó jelen­tette. Ezt a számára idegen téregységet Henszlmann leírásában is, rajzán is kiküszöbölte, úgy, ahogyan ez 1903-tól, Sztehlo Ottó irányításával a valóság­ban is történt. 4 2 A Szent Mihály-kápolna építészete, amelyből különösen a homlokzat fölé he­lyezett kis harangtornyot dicsérte mint „a' leggenialisabb takarékosság" példáját, Henszlmann számára különös jelentőséggel bírt. Legalábbis erre lehet következ­tetni 1856-ban Angliában készített konstantinápolyi emléktemplom-pályatervé­14

Next

/
Thumbnails
Contents