Wick Béla: Kassa régi temetői, templomi kriptái és siremlékei (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1931)

Az ág. Evangelikusok régi temetője

83 házakon túl fekvő tőszomszédos szántóföld, miként azt az e célból elkészített s ide mellékelt tervrajz mutatja, 2721 négyzetöl terjedelmű. A sírokkal már túltömött jelenlegi temetőben a hullák kellő és veszélytelen el­hantolására hely már nincsen, ezért az említett szom­szédos földnek a hozzácsatolása szükséges. A már említett régi temetőben, az iskolákon s a mellékelt térképen megjelölt három templomon 1 kívül lakóház nincsen s végül, pestisben meghaltakat oda nem temet­tek el. A mikről szóló jelentésünket, az ügy kellő meg­vizsgálása után, a magas tanácsnak mindenben készség­gel engedelmeskedve, beterjesztjük. Kassán, 1780. június 2S-án. Hatóságilag kiküldött megbízottak: Fedák József s. k. Stehovits István s. k." A városi magisztrátus e jelentés értelmében 1780. jún. 26-án tette meg részletes felterjesztését a helytartó­tanácshoz, pontos helyrajzi térképet és tervrajzot mellé­kelve, megjelölve azt is, hogy a régi temető 30 év letelte után újból használható lesz. 2 A helytartótanács a felterjesz­tést jóváhagyólag tudomásul vette. Midőn a katonai hatóság, városvédelmi szempontból, nem akadályozta már a külvárosi temetőknek szilárd anyaggal való bekerítését, 3 ezt a sírkertet is kőfallal vet­ték körül. Az ág. ev. temetőn lévő épületekről az eperjesi származású Korabinszky János, az 1786-ban megjelent „Geographisch-Historisches Lexikon" című munkájában, a következőket írja: „Aus dieser (Forgatschischen) Gasse kommt man durch ein neues Thor, zu den 3 evangelischen Bethhäu­sern, welche samt den Schulen auf dem Martialhügel, von 1 E z időben az ág. evangélikusoknak Kassán négy lelkészök volt. Nevök 1771-ben: Ox Ferdinand és Artner Keresztély német, Ulahó Mi­hály magyar és Hrivnyák Gottfried szlovák lelkész. Can. Vis. 1771. 18. 1. 2 Kassa-városi levéltár. 394—1780. sz. 3 U. o. 1777 — 671. és 749. sz. 6*

Next

/
Thumbnails
Contents