Wick Béla: Kassa régi temetői, templomi kriptái és siremlékei (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1931)

A szt. Rozália temető

39 A kassai Domonkos szerzet részéről megjelent annak perjele Gárzsik Regináid és pater Senoner Ranaud és fel­sőbb egyházi hatóságuk jóváhagyásának fenntartásával ki­jelentik, hogy a „Rozália" sírkertbe vezető út tervezett kiépítése és mostani szelvényének kibővítése ellen kifo­gást nem emelnek és készséges beleegyezésüket adják arra nézve, hogy az út a szerzet tulajdonához tartozó gyü­mölcsöskert egy részének igénybe vételénél tervszerűen kiépíttessék. Kijelentik továbbá a tulajdonos szerzet nevében, hogy hajlandók az út kiszélesbítéséhez szükséges és a tör­vényhatósági mérnöki hivatal által 1265 • ölben megál­lapított földrészletet az említett gyümölcsösből Kassa szab. kir. város közönségének, mint a „Rozáliai alapítvány" tör­vényszerű kezelőjének átengedni és rendelkezésére bocsá­tani. A terület átengedését azonban a következő föltéte­lekhez kötik : 1. Az út kiszélesbítéséhez a gyümölcsösből átenge­dett 126 5 Q öl területért Kassa város közönsége, mint a „Rozália alapítvány" törvényes kezelője, köteles leend a kert területéből, még pedig annak alsó végéből 1265 Q ölet, szóval egyszázhuszonhat egész és 0'5 Q] ölet átadni és a meglévő gyümölcsöshöz csatolni. Miután ezen csere csakis a felsőbb helyen történendő jóváhagyás után hajtandó végre, a jogügyletről formaszerű szerződés kötendő és annak alapján a Domonkos szerzet felsőbb egyházi hatósága által lett jóváhagyása után a csere Kassa szab. kir. város közönsége költségén telek­könyvileg bejegyzendő, illetőleg átírandó. Az egyházi hatóság jóváhagyásának megérkezéseig az átadott terület igénybe nem vehető. 2. Kassa város köteles ott, ahol a meglévő élő sö­vény az út kiszélesbítése folytán megsemmisíttetik, vala­mint az egész új határon, saját költségén új élősövényt előállítani s illetve ültetni. Az élősövény megvédéséről tartozik Kassa város az ültetés után akkép gondoskodni, hogy az élősövény elé, úgy amint az most van, oszlo­pokra erősített léceket alkalmaztat.

Next

/
Thumbnails
Contents