Wick Béla: Kassa régi síremlékei XIV-XVIII. század (Košice. Szent Erzsébet-nyomda, 1933)
Szarvaskendi Sibrik Miklós síremléke 1735-ből
132 A fiúi tiszteletnek ez örök emlékművét gr. Eszterházi Bálint emelte." Eszterházy Antal, Eszterházy Ferenc és Thököly Mária fia 1676-ban született. Anyja Thököly Imrének, Rákóczi Ferenc mostoha atyjának húga volt. Már ifjú korában a törökök elleni harcokban fogságba jutott. Innét kiszabadulva, mint császári ezredes, 1708-ban Ocskay Lászlónak, Rákóczi Ferenc vezérének csapatai ellen sikerrel küzdött. 1704-ben Rákóczihoz állott. Vitézül harcol a Vág völgyében, a Dunántúl és a Muraközön. A kassai szt. Orsolya - rendnek 1706-ban egy házat ajándékozott. A kurucharcok lezajlása után 1710-ben Lengyelországba ment Rákóczihoz s hűségesen vele maradt, kísérve őt Franciaországba és törökországi számkivetésébe is. Rodostóban halt meg 1722. augusztus 10-én s az ottani görög templomban temették el. Hamvait, síremlékével együtt, 1906. október 29-én hozták Kassára. Eszterházy Antal első neje gr. Erdődy Julianna (f 1696.) volt. Számkivetésében másodszor nősült s Nigrelli Anna Mária grófnőt vette el. Ez utóbbi házasságból Bálint József nevű fia származott, aki atyja halála után Franciaországba ment, hol a magyar menekültekből alakult huszárezredben szolgált. Halála után özvegyével, Philippine de la Nougarde de la Garde-val két gyermeket hagyott hátra. A Rassa-városi levéltárban Eszterházy Antalra vonatkozóan 4 okmányt találunk: 1705—12334,12379; 1707—12688; 1710—13062. 5. Szarvaskendi Síbrik Miklós síremléke 1735-ből. Anyaga: fehérmárvány. Méretei: 174X75 cm. Eredetileg a rodostói görög templom padlóján Bercsényi Miklós sírkövével szomszédos helyen feküdt. Kevésbbé volt kitéve a koptatásnak s ezért elég jó karban maradt reánk. Sibrik Miklós díszesen faragott sírkövén fent a családi címert látjuk. Egyenes kardot fölfelé tartó két ülő oroszlánt, sisakdíszén egy hasonló kardot markoló oroszlánnal.