Flórián Kata: A kassai német szinészet története 1816-ig (Prešov. Flórián Kata, 1927)
Az első állandó bérlő. Steinhard Károly 1792-1793
VIL Az első állandó bérlő. Steinhard Károly. 1791—1793.*) Még- Bulla távozása előtt az 1790. év folyamán határozta el a város, hogy a jövőben a színházat nem bocsátja közvetlenül az igazgatók rendelkezésére, hanem a színház bérletét a [kávéházéval és a tánctermével egy kézben egyesíti. A három objektům bérlője tartozik azután színigazgatóról gondoskodni. Lehet, hogy ettől a következő színtársulatok könnyebb megélhetését is várta a város, sokkal valószínűbb azonban, hogy okulva a Bullánál kezdettől fogva tapasztalt bérfizetési rendetlenségeken, inkább a színház után járó jövedelmének biztosítására gondolt. Az uj rend folytán ugyanis a város csak az általános bérlővel állott jogviszonyban és az igazgatók fizetésképtelensége esetén nem károsodott. Azonkívül megszabadult a színtársulatok szerzésének gondjától és a közönséggel szemben értük vállalt erkölcsi felelősségtől is. Az így egyesített hármas bérletet a kávéház és táncterem eddigi bérlője, Laffon Frigyes, kinek 3 éves bérletideje az 1790. év végével lejárt, akarta három esztendőre bérbevenni. A kávéház és táncterem bérösszege edidiig évi 660 frt-ot tett ki. Most, hogy a bérletbe a színház is beletartozott, a város bérösszegül az egész épületbe beruházott összköltség 6%-át, azaz 1667 frt 21 kr-t követelt. Laffon azonban sokalta ezt az összeget és 5%-ot, azaz 1380 frt 28 kr évi (bért ajánlott fel, amit megint a kamara kévéséit, úgyhogy semmikép sem tudtak megegyezni. Végül is a városi tanács az 1791. évre még az 5%-os összegért, azaz 1380 frt és 28 kr-ért engedte át La f fonnak az egész bérletet, a jövőre nézve azonban inem fogadta el ajánlatát. Mivel utasítása volt arra, hogy igyekezzék lehetőleg kedvező szerződést kötni, az év május *) Az 1790—96.-ig 1 terjedő időszakbeli acta theatraliák a kassai városi levéltárban ez idő szerint fel nem lelhetők. Kénytelen voltam tehát ezen időszak kassai adataira vonatkozóan kizárólag Czobor Alfrédnak az elkallódott aktákból készített jegyzeteire támaszkodni, melyeket a szerző rendelkezésemre bocsátani szíves volt. 44