Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Sikabonyi Antal: Jókai és szlővárosa

— 91 — amik századokon át hajtottak és vezettek mind előbbre s amik a tömeg fölött láthatatlanul is ott lebegnek. Jókai nekünk egy új hatalmas bibliánk: összeköti az elmúlt dicső világot mai szomorú helyzetünkkel. Mi még kóboroltunk Erdély hegyei között, elmerengtünk az északi váromladékokon, hallgattuk a Senki szigetén a Duna mormolását, olvastuk Trajánus feliratát a Vaskapu szikláin: amit létrehozott országunkban nagy elme és nagy akarat, amit költő dicsőitett, amit a nép dalainak, mondáinak varázsával befont: mi láttuk. De mily nehéz lesz mindezt a mi nemzedékünknek látni, hallani, élvezni. Magyarország legnagyobb alakjaival élt együtt. Nem kell találgatnunk, melyik hegycsúcsról esik legpompásabb kilátás. Az bizonyos: hogy a magyar népszellem, a magyar néplélek annyira, oly minden árnyalatában, oly szinte profetikusán egy irónk müvében sem jelentkezik, mint Jókainál. Ha eltűnne Anglia de megmaradna Shakespeare, ha Goethe müvei megmenekülnének egy elsülyedő Germánia tengeréből, ragyogna két csudálatos világszellem, de Shakespeare s Goethe müveiből ugy rekonstruálni a brit s a német népet, mint Jókai müveiből a magyart: nem lehetne. Teremtett alakjainak jóságát, gonoszságát, erejét, lomhaságát épp ugy a mi viszonyaink érlelik, mint ahogy mindenre, élőre, élettelenre a magyar lélek, a magyar ég s bizony Komárom tájának s a forró, szülői körben magába szivott, drága benyomásoknak borongása borul. Volt benne valami isteni. A határtalan lobogás benne szinte földöntúli. Ha előtte hódolunk, szivünk dobogása hevesebb, s magát a természetet is pompázóbbnak látjuk. O végigkíséri életünket ifjúkori ideáljainktól, végig, őszülő éveinknek régi álmokat idéző elmúlásáig. Szép élete volt, de tragikus. A természet a legnagyobb, de egyben talán legveszedelmesebb ajándékkal áldotta meg: örök ifjúsággal. Sokat szeretett, de sokat is szenvedett. Talán e szenvedések tették, hogy legbensejét alig tárta fel őszintén valakinek is. Látta hazáját elnyomva. Látta vad hordáktól szétdúlva. Legjobb barátja véres fergetegben tűnik el előle, s eltűnik vele hazája szabadsága is. Látja szülővárosát összebombázva. Lassan elmaradnak tőle, akiket szeretett. S végül elmarad tőle a szeretet is. A bájos szőke csodagyermekre, mindenki becézettjére, a világhirtől körülragyogott hősre, mindenkitől elhagyatva, nagyon, szomorúan száll le az éjszaka.