Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Sikabonyi Antal: Jókai és szlővárosa

— 89 — sága! Károly bátyja irja ugyané levélben: „Komárom úgy el van szegényedve, hogy itt nem 800 pfrtot, de tizedrészét sem lehet találni.") Édesanyjáról irja később legforróbb komáromi megemlékezését. „A sorsnak tetszett családunkat úgy szétszórni, hogy minden testvérem külön városba jusson. Szétvált érdekek, újra kezdett élet még messzebb távolítottak bennünket, mint a hosszú mérföldek. De volt egy közös helyünk, egy közös gondolatunk, amelyben mindig találkoztunk: egy jó édesanyánk. Amidőn hivatal, lekötő munkakör, nehéz körülmények megengedik, itten szoktunk összejönni az ősi födél alatt, melynek minden zuga gyermek boldogságunkra emlékeztet vissza. Az ilyen találkozásokat hónapokkal előbb szoktuk tervezgetni s örültünk előre neki, úgy számítgattuk előre a napokat, úgy készültünk reá. — A feltámadás boldog ünnepére tüztük ki azt ez évben, amint a határidő közeledett, megsürűdtek leveleink, izeneteink egymáshoz, nehogy elfelejtse, nehogy elmulassza valamelyikünk azt a napot, melyen találkoznunk kell... És valóban találkoztunk is ... anyánk koporsója mellett." 1881-ben leplezik le szülőházán s a családi házon az emléktáblát. Szeretettel hivják haza. Nem megy, kitér az ünneplés elől. A következő évben jön, de akkor megint nem ünnepelhetik. Újból családi gyász szólítja haza. Sógornője, Károlynak hitvese, vigyázatlanságból támadt tüzkatasztrófa áldozata lett. S itthon van 1895-ben, amikor Beöthy László szülőházát jelölik meg emléktáblával. Ő tartja az ünnepi beszédet. „Mindig ünnep volt rám nézve — szólt — az alkalom, amely szülővárosomba hivott, néha gyászünnep, néha örömünnep. A mai nap egyesíti mind a kettőt, a gyászt is, az örömöt is; a gyászt amiatt, hogy egy kitűnő írói tehetség élte tavaszkorában elhunyt, örömöt afölött, hogy az utókor elismeréssel emlékezik rá vissza, s a költő nevét szülőházán márványban, ércben örökíti meg . . ." Zokon is veszik a komáromiak, hogy ritkán jár haza: megbuktatják a követválasztáson. De ezt a fekete dátumot ne jegyezzük fel. Most már csak inkább Komárom megy Jókaihoz. Egy évvel a Beöthy emléktábla leleplezése előtt ott van a családtagokkal együtt az ötvenéves nagy ünnepségen, boldogan, büszkén. És ott lesz tíz év múlva egy marék komáromi földdel a kerepesi temetőben, amikor felejthetetlen alakja örökre eltűnik szemünk elől. Hőseit az idegen talán nem érti meg, hősei ma talán nekünk is idegenek. Azok az idők sokkal jobban telítve voltak a szépnek,