Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Komáromi Kacz Endre: Jókai mint festő

Jókai, mint festő Irta: Komáromi Kacz Endre A lángész általában univerzális. Lionardo da Vinci klasszikus példáján kívül egész táborát lehet a talentumos embereknek felsorakoztatni, kik mindenben jeleskedtek, sokszor olyan hasonló eredménnyel, hogy szinte nehéz eldönteni, hogy mi is volt inkább az illető? Igaz, hogy a legtöbbször „megtalálja" önmagát a talentum, s működésének valamelyik terén hatalmas alkotások emelkednek, míg a többi terrénum jórészt üresen marad s csak ifjúkori próbálkozások nyomai maradnak rajta. Így van ez Jókainál is. Néhány festménye maradt csupán, melyek nem közönséges tehetséget árulnak el, de emellett azt is dokumentálják, hogy a Sors mily szeretettel dédelgette a nagy mesemondót, mikor arról a térről elvezette más virányok felé, ahol a babér zöldült s amiből annyi koszorút font a homloka köré, amennyit akart. Jókai életéből sok szerencsés fordulatot jegyeztek föl életének ismerői, de szerencsésebb momentum talán sohasem irányította a sorsát, mint a Zsidó fiú sikere, mely, Mikszáth szavaival élve, „elfújta a piktort örökre". A mult század negyvenes évei a legalkalmatlanabb idő volt a festő-talentumok kifejlődésére. A XIX. század első fele tényleg nem mutat fel egyetlen nagy festőt vagy szobrászt sem. Az empire klasszicizáló hangulata terjengett minden fölött s az őseredeti talentumokat sorra fojtogatta ez a gyilkos atmoszféra. Általában minden divatossá lett irány a legpagyobb nyűg, valóságos rabbilincs az igazi tehetség számára, amely a megszabott kereteken belül nem fér el, jóformán meg sem tud mozdulni. Az empire művészei közül csak két szobrászt emlegetett a hír, mint akik az antik görög szobrászatot leginkább meg tudták közelíteni. Az egyik az olasz Canova, a másik a dán Thorwaldsen. Ma már nem tudjuk élvezni e kissé hűvös klasszicizmust, mely csak halavány utánzata annak a formanyelvnek, melyen az ókori szobJókai Emlékkönyv. 5