Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Császár Elemér: Jókai világnézete

— 62 — jának szerencsés alkatából szítta föl. Jókai maga volt a viruló egészség. Teste friss, erős, rugalmas volt, s az volt a lelke is. Érték csapások, írói és politikai pályáján nem egy sebet kapott, de, mint a fiatal, egészséges fa a kérgén ejtett vágásokat, könnyen és hamar kiforrta magából. S ami jót és szépet nyújtott neki az élet, azt egy gyermek ártatlan örömével élvezte; a siker, a népszerűség, a dicsőség mámorító borát fenékig kiürítette. Sok volt benne Kazinczy kedves naivságából és lelkesedéséből, de hozzá kegyelmesebb volt a sors és természete is jobb volt Innen törhetetlen optimizmusa és idealizmusa — emez mérkőzött a széphalmi mesterével, amaz meg is haladta. Igazi értékét ennek az életnézetnek a beléje vegyülő erkölcsi értékek adták meg : az eszménynek kultusza, nemzetének és a magyarságnak szeretete, az a hév, az a lelkesedés, mellyel eszméinek szolgálatába szegődött. S lelkesedni, hevülni csak az tud, aki hinni tud — s láttuk, Jókai optimisztikus életfölfogásának gyökere épen a hit volt. Jókai optimizmusa, az a derű, mely besugározta egész lényét, átjárta költészetét is, s egyik legfontosabb eleme annak a varázsnak, mely regényeiből, elbeszéléseiből kiárad. Az élet gondjaival küzködő, a sors csapásaitól lesújtott embereknek vigasztalás és üdülés ez a költészet, mely minden költött történetével azt hirdeti, hogy dolgozzunk és küzdjünk, legyünk jók és becsületesek, mert az élet igazságos és megjutalmazza az igazat, megbünteti a gonoszat már itt a földön. A népmesék életfölfogásával találkozik e ponton Jókaié, s ha optimizmusukat nem igazolja is a valóság, kétségkívül a gyönyörködésnek egyik leghatalmasabb forrása. Sőt épen mert az élet tele van szenvedéssel, árnyékkal, mert a valóság dere elfagyasztja reményeink szépen feslő bimbóit: kétszeres örömmel menekülünk Jókai költészetének világába, ahol a mindennap szürkesége helyett fényt, ragyogást találunk, ahol rózsakoszorú várja az élet diadalmas hőseit. Milyen pazar látvány, mikor Jókai hősei és hősnői fölvonulnak a testi-lelki kiválóságok ragyogó fegyverzetében! Nincs közük a valósághoz, nem olyanok, mint mi, közönséges emberek, hanem olyanok, amilyeneknek egy gazdag képzeletű optimista látja az emberek szine-javát. De ép azért tetszenek, mert százszor különbek, mint mi. Sorsukban is, amint kalandról-kalandra vágtatnak és sorban legyőzve az akadályokat és ellenségeket, a mese végén elveszik méltó jutalmukat: írójuknak derült lelke tükröződik, az ő jósága, szeretete, idealizmusa. S mily föl-