Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Berzeviczy Albert: Jókairól

— 44 — ván, hogy nem a szakember igényével szólt hozzá a legtöbb tárgyhoz. Beszédei azonban kétségkívül jelentős helyet biztosítanak neki parlamenti szónokaink sorában is; igaza van egyik életírójának, hogy „az ő humora az orátori formában is mindig elbájoló s legyen bár népszerűtlen az ügy, melyért síkra száll, az esztétikai siker mindig biztosítva van számára." Felszólalásai, ha nem is voltak soha döntő, vagy csak irányító, alakító hatással is a vitára, mindig s mindenkire nézve kellemes intermezzóképpen szolgáltak, ellenfeleinél is ritkábban keltettek ellenmondást, mint neheztelés nélküli mosolyt, melybe olykor talán szelid gúny vegyült. Parlamenti ékesszólása inkább érdeklő, gyönyörködtető,, mulattató volt, mint meggyőző, de azért tagadni nem lehet, hogy politikai beszédeiben is sürün találhatók nemcsak szellemes ötletek, de élesen találó megjegyések, néha megragadó mondások,, különösen hasonlatok, s a helyzetnek plasztikus jellemzései is, habár néha a tetszetős képbeszéd teljességének érdeke alatt szenvedett az objektív igazság teljessége. Mint parlamenti szónokban is megnyilatkozott benne a geniális természetek eredetisége és érdekessége azok naivitásával együtt, a nemes idealizmus, a vele rendszerint együtt járó optimizmus kíséretében. Néha kitört belőle a harag, a fölháborodás hangja is, voltak olykor élénk polémiái a Ház legerősebb debattereivel, de egészben véve mégsem a támadás, a harc volt eleme; már balközépi korában hangsúlyozta, hogy ő nem „ex professo ellenzék," factiosus ellenzéket semmi kormány ellen nem csinált soha," s ha csípős tudott is lenni, sértővé sohasem vált. Saját benyomásaim és érzéseim szerint én Jókainak alkalmi,, ünnepi beszédeit, parlamenti szónoklatai fölé helyezem. Az asztali beszédek, úgy, ahogy ő kezelte azokat, a becses irodalmi műfaj jellegét öltik, elég legyen például csak annak a pohárköszöntőjének magasztosan költői gondolataira utalnom, melyben neje* Laborfalvi Róza ötvenéves színésznői örömünnepén mondott köszönetet az üdvözletekért. A március 15-iki ünnepélyeken gyakran intézett lelkesítő beszédet az ifjúsághoz, ecsetelve a multakat s munkára híva fel a jövő feladataival szemben; a változott kort„ a szabad, a viruló, a munkás új Magyarországot szerette ilyenkor is rajongással dicsőíteni, mintegy érezve és éreztetve, hogy kiküzdésében neki is része volt. Ez a hang szólal meg egykori barátja, Petőfi szobrának leleplezésekor mondott gyönyörű felavató beszédjében is.